Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
323.92
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor

Navracsics: sokat kell még tanulni az '56-os forradalmároktól

1956. október 23-án egy hazug rendszer ellen lázadt fel a nemzet - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője pénteken este Veszprémben, a Megyeház téren lévő, a forradalom után kivégzett Brusznyai Árpád emlékművénél rendezett ünnepségen.

Annak a rendszernek már az alapja is hazug volt; szocialista demokráciának hívták azt, ami csak a nyilas diktatúrával összehasonlítható "ocsmány, aljas diktatúra volt" - mondta több száz résztvevő előtt a vezető ellenzéki politikus. Hangsúlyozta: amely diktatúra programszerűen tűzte ki célul "társadalmi osztályok és csoportok, közösségek, egyének megsemmisítését, az egész társadalom szétzúzását".

"Hazug volt a rendszer, mert rendszerszerűvé tette a hazugságot", s nem csak a politikai retorika és érvelés szintjén, hanem a hétköznapokban is - hangoztatta.

Navracsics Tibor szerint nem csak azzal volt hazug a rendszer, hogy a politikusok hazudtak az alattvalóknak, hanem "azzal is, hogy az ország polgárait rákényszerítették arra, hogy hazudjanak egymásnak". Hiszen senki nem tudta, hogy ki a besúgó, ki a barát és senki nem tudta, hogy a barát nem besúgó-e. A Fidesz frakcióvezetője szerint "ördögi rendszer volt", amely ellen egy egész nemzet lázadt fel.

Navracsics Tibor utalt arra, hogy "Veszprém az egyik legfontosabb helyszíne volt az 1956-os forradalomnak és ennek, valamint utóéletének két nagyon fontos szereplője van". Két fiatalemberről van szó: az egyik 32, a másik 31 éves volt 1956-ban.

Az egyik klasszika-filológiát tanult, ígéretes egyetemi oktatói karrier előtt állt, ám klerikális származására tekintettel büntetésből Veszprémbe helyezték, a másik vegyésztechnikusnak tanult, különösebben nem jeleskedett a szakmájában, viszont kommunista hite a megyei pártbizottság munkatársává avatta. Az egyiket Brusznyai Árpádnak hívták, a másikat Pap Jánosnak - mondta az ünnepség szónoka.

1956. októberében ők ketten egymással szembe kerültek, de Brusznyai Árpád, a megyei forradalmi tanács elnöke garantálta Pap János "életét és személyes sérthetetlenségét" - emlékeztetett Navracsics Tibor, hozzátéve: példátlan nagylelkűséggel, s talán ma már az is mondható, hogy "felelőtlen nagylelkűséggel".

Ismerjük ugyanis a "hálát", amikor is Pap János 1957-ben Veszprém megye dolgozó népére való hivatkozással az életfogytiglanra ítélt Brusznyai Árpádra halálbüntetést kért" - emlékeztetett a Fidesz politikusa, hangsúlyozva: s amit kért, meg is kapta: Brusznyai Árpádot 1958. januárjában Pap János kérelmére és indítványára kivégezték.

Navracsics Tibor hangsúlyozta, hogy sokat kell még tanulni az '56-os forradalmároktól, hiszen 1956-ban az igazi kérdés nem az volt, hogy ki jobboldali és ki baloldali, hanem az, hogy ki a hazafi és ki hazaáruló; ez volt az igazi választóvonal - mondta, rámutatva: 1956. és 1956. mérlege egyben ítéltetik meg: Brusznyai Árpád hazafi volt, Pap János hazaáruló".

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője a megemlékezésen név szerint köszöntötte a még élő és az ünnepségen jelen lévő 1956-os veszprémi forradalmárokat.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×