Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
323.43
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor

Fidesz: Közvetlen az összefüggés a megszorítások és a "közpénzlenyúlások" között

A Fidesz szerint közvetlen összefüggést lehet kimutatni a kormány megszorításai és a "közpénzlenyúlások" között. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese ezt két sajtóhírrel kapcsolatban mondta.

Mint kifejtette: az InfoRádió szerdai értesülése szerint még mindig viszi a pénzt a Gyurcsány-kormány egyik legnagyobb kudarca, a Gyurcsány-Bajnai-korszak nagy pénzlenyúlása, a kormányzati negyed. A projekt 13,5 milliárd forintot emésztett fel - folytatta -, amely összegből vissza lehetne adni például a tűzoltóktól, a mentőktől, az iskoláktól, a mozgássérültek és a rákbetegek szervezeteitől a jövő évi költségvetésben elvonni tervezett pénzt.

A beruházásról mára véglegesen bebizonyosodott, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány 13,5 milliárd forintot a nagy semmire költött el - mondta a politikus, aki emlékeztetett, hogy még a projekt leállítása után is 300 millió forintot költöttek el tanácsadásra, újabb szerződések megkötésére. A legmegdöbbentőbb azonban az, hogy a mai napig kap fizetést, havi 130 ezer forintot, a kormányzati negyed felépítéséért felelős cég négy vezetője - tette hozzá.

Megjegyezte azt is, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés gyanúja miatt tavaly december óta nyomoz a kormányzati negyed ügyében.

Emellett Répássy Róbert hivatkozott a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelentekre, miszerint nem mindenkire vonatkoznak Bajnai Gordon fizetéscsökkentést és bérplafont kérő korábbi bejelentései, a kormányfő korábbi kollégái a Wallis-csoportnál ugyanis a miniszteri fizetéseknél jóval magasabb juttatásokért látnak el vezetői pozíciókat a Magyar Gazdaságfejlesztési Zrt.-nél.

Az uniós pénzek elosztásánál tevékenykedő MAG vezérigazgatójának, Ormosy Gábornak, a Wallis volt vezérének prémiummal együtt 4 millió 950 ezer forint juttatás jár, és félmillió forint cafetéria-kerettel rendelkezik. A Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. igazgatósági elnökeként pedig havi fizetést vesz fel - írta a Magyar Nemzet.

Az MSZP azt próbálja eljátszani, hogy ők a legnagyobb ellenségei a nagy összegű béreknek, végkielégítéseknek, prémiumoknak, a gyakorlat azonban ezzel éppen ellentétes - mondta Répássy Róbert.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×