Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Még mindig viszi a pénzt a Gyurcsány-kormány egyik legnagyobb kudarca

Nem tudni, mi lesz vele, de sokba került és a Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelést gyanít a hátterében - röviden így írható le ma a Gyurcsány-kormány egyik legnagyobb kudarca, a kormányzati negyed.

Még mindig nem tudni, hogy mi lesz a sorsa annak a Nyugati pályaudvar mögötti területnek, amelyet az állam a kormányzati negyed építéséhez vásárolt meg a MÁV-tól.

Kérdéseinkkel felkerestük a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kommunikációs osztályát, ám több mint két hete nem kapunk választ. A kormányzati negyed még mindig üzemelő honlapján az utolsó hír szeptember 15-én kelt, ám ebből csak az derül ki, hogy a KONEP Kft. négy vezető tisztségviselője összesen 130 ezer forintos tiszteletdíjat visz haza havonta, ám arról sajnos nem írnak, hogy milyen munkáért.

A 2007 márciusában megkezdett, majd 2008 januárjában lefújt projekt egyébként 9,5 milliárd forintba került, ráadásul a projekt leállítása után még 3,8 milliárdot különítettek el a beruházás lezárásával kapcsolatos munkákra.

A már korábban állami tulajdonban lévő 127 ezer négyzetméteres és a vasúttársaságtól vásárolt 166 ezer négyzetméteres terület sorsára legutóbb idén nyáron, a terézvárosi önkormányzat tett javaslatot. A VI. kerület vezetése parkosítana a Nyugati pályaudvar és a Ferdinánd híd között, valamint elkerített sportpályákat helyezne el itt, ám valakinek az átalakítás sokmilliós költségeit is ki kellene fizetnie.

Röviddel a kerület javaslata előtt fejeződött be az Állami Számvevőszék vizsgálata a projekt kapcsán, amely során a szervezet nem talált bűncselekményre utaló nyomot és nem tett feljelentést. Horváth Sándor, a számvevőszék főigazgató-helyettese azonban elmondta, hogy olyan szabálytalanságok lehetnek az ügyben, amit a nyomozati hatáskörrel nem rendelkező számvevőszék nem tudott megállapítani.

A Nemzeti Nyomozó Iroda által hűtlen kezelés gyanúja miatt tavaly decemberben indított nyomozás még mindig folyik. A vizsgálat egyrészt azért indult, mert a Kincstári Vagyoni Igazgatóság hárommilliárd forintot fizetett ki egy később használhatatlannak minősített tervdokumentációért a kormányzati negyed projektirodának, illetve azért, mert kétszer fizettek ki több 10 millió forintot a kormányzati negyed létszámigényének felmérésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×