Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hajléktalanok takarítják majd a Nyugati téri aluljárót

Mostantól hajléktalanok is takarítják a Nyugati téri aluljárót, amelyet szeptemberben fogadott örökbe a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Hajléktalanokért Közalapítvány. Az illegális árusoktól, koldusoktól, prostituáltaktól, hittérítőktől és napi mintegy 200 ezer utastól zsúfolt, koszos és lepusztult aluljáró Budapest szégyenfoltja.

Sokáig az élt a járókelőkben, hogy azért mocskos a Nyugati téri aluljáró, mert elfoglalták a hajléktalan emberek, az állapotok azonban azóta sem változtak, hogy a hajléktalankérdés ott részben rendeződött - mondta az InfoRádiónak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.

"Tulajdonosból rengeteg van, gazdája azonban nincs a területnek. Mi nem azt keressük, ki tehet arról, hogy ez így néz ki, hanem azt, ki tehet azért, hogy ez változzon" - tette hozzá Vecsei Miklós, aki egyben a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumának vezetője.

A szeretetszolgálat most újabb takarítási akciót szervez, amire a MaCeKo alapítványon keresztül kapott támogatást, és amihez egy cég egy takarítógépet ajánlott fel. Ennek köszönhetően a következőkben négy hajléktalan ember takarítja majd az aluljárót - magyarázta Vecsei Miklós.

A cél most az, hogy a sok tulajdonrészt egy csatornába tereljék, és komoly tárgyalásokat kezdjenek a takarításról, a felújításról és a működtetésről - mondta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke  "Azon dolgozunk most, hogy azzal a civil kapcsolati hálóval, ami nekünk van, megpróbáljuk közelebb húzni az embereket, akik a döntéseket meghozhatják" - fűzte hozzá.

Vecsei Miklós arról is beszélt, hogy az aluljáróban található üzlethelyiségeket töredékáron bérlik, a bérleti jogot pedig feketén továbbadják. Ezt egy egyszerű ellenőrzéssel ki lehetne deríteni, ahogyan azt is, hogy az ottani boltok legtöbbje lopja az áramot - mondta.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×