Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Visszavonta a hitelkárosultakra vonatkozó javaslatait a KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt azt szeretné, hogy a Magyar Fejlesztési Bank közvetlenül segítsen azokon a hiteleseken, akik önhibájukon kívül veszíthetik el otthonukat. Az ellenzéki párt két országgyűlési képviselője, Latorcai János és Soltész Miklós véleménye szerint a szocialisták a jelzálog-hitelezés során bajba jutott emberek helyett inkább a bankokat támogatják.

Két határozati javaslatot is beterjesztett a parlament elé a Kereszténydemokrata Néppárt, ám mindkettőt visszavonta, képviselői ugyanis úgy látják: a szocialisták olyan módosításokat kezdeményeztek azokon, amelyek számukra elfogadhatatlanok.

Bár hétfőn a parlament egyhangúlag elfogadta a hitelkárosultak védelmében felállítandó vizsgálóbizottság felállítását, az ellenzéki politikusok szerint a bizottság működésének idejét a kormánypárt olyan szűkre szabta - 90 napra -, amely alatt nem lehet valódi munkát végezni. A politikusok emellett nem értettek egyet a bizottsági helyek kiosztásával sem.

Soltész Miklós elmondta azt is: az önkormányzati segítségnyújtást - azaz, hogy a képviselőtestületek vehessenek fel hitelt és ők vásárolhassák meg a bajba jutottak lakásait - elégtelennek tartják és azt gondolják, hogy sokkal jobb, ha közvetlenül fordulhatnak a bajbajutottak az Magyar Fejlesztési Bankhoz.

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×