Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Minden percünkre kíváncsi a KSH

Tudta, hogy a magyarok a '90-es évek végén egy órával később keltek és feküdtek, mint a '80-as évek közepén? Ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal korábbi adatainak összehasonlításából. A KSH most ismét egy átfogó kutatást készít, amely a többi mellett arra ad majd választ: mikor kell a legtöbb buszt indítania a BKV-nak, ha csúcsidőben csökkenteni akarja a forgalmat.

A kérdezőbiztosok már megkezdték a munkát: október elejétől egy éven át több mint 11 ezer háztartást keresnek fel, ahol a 10 és 84 év közöttieket faggatják majd - mondta az InfoRádióban Giczi Johanna, a KSH vezető tanácsosa. Időmérleget készítenek, azaz azt várják a résztvevőktől, hogy egy megjelölt napra vonatkozóan percre pontosan mondják el, mit csináltak. A kérdezőbiztosok előzetesen rögzítik, hogy az adott napon a megkérdezett szabadnapos volt, ünnepelt valamit, vagy iskolába, dolgozni ment.

A kutatók azt is rögzíteni fogják, ha valaki párhuzamosan több tevékenységet is végzett, például reggelizés közben újságot olvasott. Mindezzel arra keresik a választ, hogy az emberek mennyit alszanak, mennyi időt vesz el az életükből, amíg beérnek a munkahelyükre, az iskolába, mely tevékenységeket végzik nappal és melyeket éjszaka.

A felmérés során több kérdőívet is használnak, például a lakáshelyzetre, a háztartás felszereltségére, a jövedelmi helyzetre vonatkozó adatokat is rögzítenek a kutatók. Emellett az egészségi állapotra, szabadidős tevékenységre, étkezésre, sportolásra, művelődésre vonatkozó kérdések is elhangzanak - tette hozzá Giczi Johanna.

Az adatokat 2011 tavaszán publikálja a statisztikai hivatal.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×