Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hatalmi harc a Német Szociáldemokrata Pártban

A rendkívül súlyos választási kudarc után hatalmi harc kezdődött az immár ellenzéki szerepre készülő Német Szociáldemokrata Pártban (SPD).

A párt új, a korábbinál kereken 80 fővel kisebb parlamenti frakciója keddi alakuló ülésén a korábbi kancellárjelölt-külügyminisztert, Frank-Walter Steinmeiert választotta meg frakcióvezetővé. Az ülésen ugyanakkor Steinmeier bejelentette: lemond arról, hogy egy személyben az SPD elnöke is legyen.

Korábban olyan hírek terjedtek el, hogy a volt kancellárjelölt a pártelnöki tisztség megszerzésére is törekszik. Több tartományi pártszervezet azonban ellenezte ezt, sőt a berlini szervezet egy kedden nyilvánosságra került levélben az SPD vezetőit - Franz Müntefering jelenlegi elnököt és a két alelnököt, Steinmeiert és Peer Steinbrück volt pénzügyminisztert - a választási vereség miatt lemondásra szólította fel. A levél aláírói a hagyományos szociáldemokrata értékeket, illetve arculatot hiányolták és közvetve a párt balra tolódását sürgették.

Franz Müntefering pártelnök már utalt arra, hogy a párt novemberi kongresszusán nem kívánja újrajelöltetni magát. Peer Steinbrück eddigi alelnök - aki a nagykoalíciós kormányban pénzügyminiszterként a kancellár, Angela Merkel jobb kezének számított - kedden bejelentette: a jövőben semmilyen tisztséget nem kíván vállalni a pártban, csakis parlamenti képviselői mandátumát akarja megőrizni. Lemond eddigi tisztségéről Hubertus Heil, az SPD eddigi főtitkára is.

Értesülések szerint a pártelnöki tisztségre a legfőbb jelölt Sigmar Gabriel eddigi környezetvédelmi miniszter, a főtitkári tisztség várományosa pedig az eddigi harmadik alelnök, Andrea Nahles. Mindketten az SPD baloldali szárnyához tartoznak. Az elmúlt 48 órában a pártban állítólag többen sürgették a Baloldal pártja fel történő nyitást.

A szociáldemokrata pártot a választási kudarc más tekintetben is "húsbavágóan" érinti. Kedden ugyanis ismertté vált, hogy a több millió szavazó elvesztése miatt az SPD évente 2,5 millió euróval kevesebb állami támogatáshoz jut.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×