Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A miniszter szerint nincs veszélyben a betegellátás

Ma ismét egyeztetnek a finanszírozásról a kórházi szakmai szervezetek az egészségügyi miniszterrel. A sokadik tárgyalás után most is az a kérdés, hogy a kórházak megkapják-e a működésre kért 25,5 milliárd forintot. Az intézményvezetők ragaszkodnak az összeghez, ám a tárca csak 4,5 milliárdot adna.

Miután a kórházi szakmai szervezetek tárgyaltak az egészségügyi miniszterrel, a kormányfővel, most Oszkó Péter pénzügyminiszterrel találkoznak Székely Tamás egészségügyi tárcavezető hivatalában.

Az egészségügyi intézményvezetők továbbra is a működéshez szükséges 25,5 milliárd forintot szeretnék megkapni, amelynek egy része az év elején zárolt 13,5 milliárd forint, másik része pedig az áfaemelésből és az inflációnövekedésből adódó többletterhek ellentételezése. Ebből, mint mondják, nem engednek.

Ugyanilyen következetes volt eddig Székely Tamás egészségügyi miniszter is, aki mindössze 4,5 milliárd forint többletet adna a kórházaknak. A kórházszövetség elnöke szerint azonban ez a pénz nagyon kevés, kórházanként legfeljebb 2 intenzív-osztályos beteg ellátására elég.

A kórházi érdekképviseletek úgy vélik: ha nem kapják meg a 25,5 milliárdot, akkor az áprilisban bevezetett finanszírozási rendszer okozta gondok odavezetnek, hogy létszámot kell csökkenteniük, ráadásul hosszabbak lesznek a várólisták is.

Székely Tamás szerint a helyzet azért nem ennyire rossz. A Világgazdaságnak adott interjújában kijelentette: nem látja veszélyben a betegellátást , igaz, valóban bővülhet a halasztható műtétek várólistája.

Az egyeztetések azért kezdődtek, mert az áprilistól hatályos finanszírozással nagyon sok kórház elégedetlen volt. A tárca októbertől változtatna, de kérdés, hogy hogyan.

A kórházak a múlt héten zöld zászlót tettek ki, a dolgozók pedig ruhájukra zöld szalagot tűztek; első lépésként ezzel hívták fel a figyelmet a pénzhiányra. Többek azonban azt tervezik, hogy éhségsztrájkba kezdenek, ha marad a jelenlegi finanszírozás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×