Így oltottak a tűzoltók egykor
Hagyományőrző tűzoltók mérték össze tudásukat vasárnap Budapesten, a Szent Mihály napi búcsú keretében.
Az Orbán család is képviseltette magát a fogolykiváltási imán

Így repül a rakétahajtóműves Tesla, nézze meg!
Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések
Péntek este véget ért a brüsszeli EU-csúcs, ahol Magyar Péter szerint sikerült minden fontos kérdésben érvényesíteni a magyar érdekeket: a következő uniós költségvetésben egymilliárd euróval többet kapna Magyarország, az ETS2 bevezetését pedig egy évvel elhalasztanák. A legnehezebb pénzügyi kérdésekben azonban nem volt áttörés, a 2028–2034-es büdzsé vitája holtpontra jutott, a végső döntés decemberben születhet meg. A kormányfő Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalt a kárpátaljai magyarok jogairól. Itthon a Kisfaludy-program miatt tett feljelentést a kormány, a közmédiából 2 milliárd forintnyi eszköz tűnt el, a minimálbér jövő évi emelése pedig a tervezett 14 helyett 6 százalék alá csökkenhet. Cikkünk folyamatosan frissül a szombati legfrissebb kormányzati fejleményekkel.
Holoda Attila: Felejtsük már el, hogy az energia olcsó lesz - a magyar benzinkutak helyzete különösen problémás
A távhőszolgáltatás néhány éven belül súlyos finanszírozási gondokkal szembesülhet, a független benzinkutak egy része ellehetetlenülhet.
Trump waives several Russia sanctions as row with Zelensky intensifies
The US president temporarily ends many restrictions on Moscow recently passed by Congress over "national security" concerns.




