Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Sólyom László a Bükkben

A Bükki Nemzeti Parkba látogatott Sólyom László köztársasági elnök, aki ezzel 2007. januárban kezdődött, Értékőrző tájak és emberek Magyarországon elnevezésű országjáró sorozatának nyolcadik állomására érkezett.

A látogatás első napján, pénteken a köztársasági elnök mintegy kétórás gyalogtúrán vett részt a Bükk-fennsíkon. Több órás séta keretében a tájegység különlegességeivel ismerkedett.

Ma Sólyom László Felsőtárkányban részt vesz a nemzeti park bemutatkozásán, majd Odorváron, a térség erdőgazdálkodásáról és madárvédelmi programjáról tájékozódik. Sólyom László találkozik a térség polgármestereivel, majd a Thummerer Pincészetben neves egri borászok tájékoztatják a borvidék problémáiról.

A köztársasági elnök Tarnabodon találkozik a befogadófalu-program létrehozóival. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ezen a településen foglalkoztatási és hajléktalanokat befogadó programot hozott létre. Az államfő a visontai Mátrai Erőműben megismerkedik az üzem korszerű kéntelenítő rendszerével, és bemutatják neki a külszíni bányászat utáni rekultiváció módszereit is. A látogatás utolsó napján Sólyom László a nemzeti park nógrádi területén, Ipolytarnócon ellátogat a Bükkábrányban feltárt, közel nyolcmillió éves ősfák maradványaihoz.

Az államfő a túra végén részt vesz a Regionális határ menti együttműködések elnevezésű találkozón, ahol a többi közt szó lesz az Ipoly-hidak építéséről, a határ menti vasútfejlesztésekről, valamint a Szlovákiát és Magyarországot egyaránt érintő közös természetvédelmi vállalkozás, a Novohrad-Nógrad Geopark létrehozásáról.

Sólyom László országjáró sorozatának első állomásaként még 2007 januárjában a Körös-Maros Nemzeti Parkba látogatott, a mostani túra a sorozat nyolcadik állomása.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×