Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nincs egyetemi diplomája az új titokminiszternek

Juhász Gábor, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter az MTI-nek cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint nincs felsőfokú végzettsége.

A szocialista politikus tájékoztatása szerint 1985-ben szerzett főiskolai oklevelet, diplomát a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán Kecskeméten, ezután munka mellett járt a közgazdaságtudományi egyetemre, de annak elvégzése után nem tett újabb államvizsgát.

Juhász Gábor elmondta, hogy kezdeményezi tanulmányi adatainak pontosítását az Országgyűlés honlapján.

A Magyar Nemzet szombati számában jelent meg, hogy Juhász Gábor nem rendelkezik egyetemi diplomával, bár az Országgyűlés honlapján szereplő életrajában az olvasható, hogy a közgazdaságtudományi egyetemen 1991-ben áruforgalmi szakon szerzett diplomát.

Juhász Gábor kifejtette: bár nincs közgazdász diplomája, a közgazda címet viselheti, és betölthet olyan munkaköröket, amelyek egyetemi végzettséghez kötöttek. Az MSZP-s képviselő 1991-ig volt a felsőoktatási intézmény hallgatója, ám azt nem fejezte be, bár abszolutóriuma volt.

Az Országgyűlés honlapján szombat délelőtt az volt olvasható, hogy Juhász Gábor a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola hallgatója volt, ahol 1985-ben gépész-üzemmérnöki oklevelet szerzett.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×