eur:
394.1
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Új házelnököt választ holnap az Országgyűlés

Új házelnököt választanak a képviselők holnap, az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján, és várhatóan zárószavazás lesz az új polgári törvénykönyvről.

Szili Katalin, a parlament elnöke az MSZP júliusi kongresszusán jelentette be, hogy a baloldal újjáépítése érdekében szeptemberben lemond posztjáról. Az MSZP-frakció utódjául Katona Béla frakcióvezető-helyettest jelölte. A 65 éves politikus 1990 óta országgyűlési képviselő.

Politikai karrierjének befejezése lesz az Országgyűlés elnöki tisztsége, mivel már korábban jelezte, hogy a következő ciklusban nem kíván képviselő lenni, nyugdíjba vonul. Holnap képviselői mandátumigazolás is lesz: Németh Szilárd, a Fidesz csepeli politikusa ülhet az Országgyűlésben Deutsch Tamás helyére, aki az Európai Parlamentben megszerzett mandátuma miatt mondott le a magyar törvényhozásban listán szerzett képviselői helyéről.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×