Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Több mint 200 vádlott a taktaközi szocpolcsalás-ügyben

Több mint 200 vádlottja van a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaközben történt szocpolcsalásoknak; a vádlottak között vannak - egyebek mellett - pénzintézeti alkalmazottak, a szerencsi önkormányzat építésügyi osztályának volt vezetője, ügyvédek, a házakat tervező építészmérnökök, építtetők és építési vállalakozók - mondta az MTI-nek vasárnap a Miskolci Nyomozóügyészség vezető ügyésze.

Friedmanszky Zoltán a részletek kapcsán közölte: a 2005-2007-es időszakra tehető szocpolcsalásokként "elhíresült" ügynek 202 vádlottja van, a vádirat 464 oldalas. A nyomozást 2007 elején kezdte meg a szerencsi rendőrkapitányság, ám amikor kiderült, hogy a szerencsi építésügyi osztály vezetője is szerepel a bűnesetben, a Miskolci Nyomozóügyészség vette át a vizsgálatot és a vádiratot is ez a hatóság nyújtotta be a Borsod megyei bírósághoz - tette hozzá.

Mint mondta, a 202 vádlottat vesztegetéssel, csalással, közokirat-hamisítással vagy hivatali visszaéléssel vádolják. A jogtalanul felvett szociálpolitikai támogatások összege körülbelül 450 millió forintra tehető, ennyivel károsították meg az államot úgy, hogy olyan családokat kerestek meg, akik jogosultak voltak a szocpol felvételére.

Kitöltötték a nevükben az igénylőlapokat, elintézték, hogy a bank elfogadja a kérelmet. Taktakenézen, Monokon, Prügyön, Mezőzomboron, Tiszalúcon és Megyaszón több olyan társasházat építettek fel - összességében 43-at -, amelyek lakhatatlanok voltak. Társasházanként 2-4 lakásról van szó, ezek között volt olyan, amelyik csak négy falból és a tetőből állt. Amelyik felépült az is életveszélyes, vagy lakhatatlan állapotban, víz és áram nélkül van - mondta.

Hozzátette: az építési hatóság azonban megadta az engedélyt ezekre az épületekre.

A tárgyalás a jövő év első negyedévében kezdődhet el, az ügy nyomozati anyaga mintegy 24 ezer oldal.

A szocpolcsalás vádlottjai jelenleg kényszerintézkedés alatt állnak, előzetes letartóztatás, illetve lakhely-elhagyási tilalom vonatkozik rájuk.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Orosz rakétatámadás érte Kijevet, pusztító csapást mértek az orosz hadiüzemekre - Híreink az orosz-ukrán frontról szombaton

Orosz rakétatámadás érte Kijevet, pusztító csapást mértek az orosz hadiüzemekre - Híreink az orosz-ukrán frontról szombaton

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra, a lehulló törmelékek megrongáltak egy lakóházat - jelentette be az ukrán főváros polgármestere. Vitalij Klicsko a Telegramon azt közölte, a Kijev egyik nyugati körzetében történt támadást ballisztikus rakétákkal követték el, és hozzátette, hogy robbanásokat jelentettek a külvárosból is. Péntek éjjel több oroszországi célpontra is, köztük hadiipari létesítményekre és olajfinomítókra mért csapást az ukrán haderő az orjoli, a szaratovi és a rosztovi régióban. A támadások következtében több helyszínen tűz ütött ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×