Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

MSZP: a válság még nem érte el mélypontját

A Bajnai- kormány és az MSZP tudatában van annak, hogy a világgazdasági válság még nem érte el a mélypontját; több intézkedés mellett a kormány azzal foglalkozik, amiről Dominique Strauss-Kahn beszélt - mondta Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője az MTI-nek vasárnap reagálva a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója Der Spiegelnek adott interjújára.

Tukacs István elmondta: a kormány intézkedéseket tervez és hoz a pénzügyi rendszer szabályozásával kapcsolatban.

Ennek elemei között szólt a bankokkal közös etikai kódex elfogadásáról, mint mondta: ez a banki ügyfeleket védelmezi.

A kormány tervei között szerepel a PSZÁF megerősítése, hogy az erőteljes szakmai felügyeletet gyakorolhasson a hitelező szervezetek felett - közölte a szocialista politikus.

Hozzátette: külön figyelmet fordítanak a bankokon kívül a hitelközvetítő társaságokra is, amelyek szembetűnően tisztességtelen gyakorlatot folytattak az elmúlt időszakban, és hozták reménytelen helyzetbe ügyfeleik ezreit.

Dominique Strauss-Kahn a Der Spiegelnek azt mondta: a gazdasági válságnak nincs még vége, ezért további lépéseket kell tenni a pénzügyi piacok szabályozása érdekében; további lépéseket kellene tenni annak érdekében, hogy csökkentsék a bankvezetők prémiumait, és enyhítsék a kockázatokat a bankszektorban.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×