Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ötmilliárd forintot kért a főváros a BKV idei működtetésére

Ötmilliárd forintos rövid távú likviditási hitelt kért a főváros a BKV idei működtetésére a kormánytól - közölte Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettes a pénzügyminiszterrel és a kancelláriaminiszterrel folytatott munkaértekezlete után a Parlament épületében.

A BKV ügyeiért felelős városvezető azt közölte: a kormány feltétele a bizalom és az átláthatóság helyreállítása volt, hogy olyan visszásságok ne fordulhassanak elő, mint amelyek az elmúlt hetekben kiderültek. Mint mondta, ennek megfelelően kívánják átalakítani a cég irányítási és az ellenőrzési rendszerét.

A fővárosi cég felügyeletével nemrég megbízott főpolgármester-helyettes elmondta azt is, hogy a megbeszélésen szó esett egy hosszú távú finanszírozási hitelről is, amelyet a BKV korszerűsítésére és fejlesztésére fordítanának. Ennek összege Horváth Csaba szerint "nagyságrendileg" 30 milliárd forint, illetve "akkora összeg, amekkorára a BKV-nak szüksége van".

Nem egy egyszerű hitelnyújtásról van szó, hanem egy olyan, hosszú távú reorganizációs programról, amely képes arra, hogy a BKV-t saját lábára állítva egy korszerű, valóban XXI. századi közösségi közlekedési vállalattá válhasson - hangoztatta.

Horváth Csaba a munkaértekezletet értékelve úgy fogalmazott: ma tettünk egy fontos lépést, hogy kimentsük a BKV-t abból az adósságspirálból és csődspirálból, ami felé tart.

Arra a felvetésre, mi történik, ha a BKV mégsem kapja meg a kért összeget, azt mondta: a kormányzat határozott szándéka, hogy partnerként együttműködjön, ezért is állított feltételeket, ezeket pedig a főváros és a BKV teljesíteni akarja.

A megbeszélésen a főváros részéről Steiner Pál, a Fővárosi Közgyűlési szocialista képviselőcsoportjának vezetője és Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke, a kormány részéről pedig Molnár Csaba kancelláriaminiszter és Oszkó Péter pénzügyminiszter volt jelen.

A múltat fel kívánjuk tárni, hogy helyreálljon a BKV-val szembeni bizalom - hangoztatta Horváth Csaba. Ezzel összefüggésben a következő hónapok feladatairól szólva azt mondta: szeptember 30-áig áttekintik a menedzserszerződéseket, október 30-áig elfogadják az új szabályzatokat, és novemberig elkészítik azt az új üzleti modellt, "amely alapján a BKV hosszú távú jövőjét biztosítani lehet".

Kérdésre azt közölte: minden jogilag megtehető lépést megtesznek annak érdekében, hogy a korábban megkötött menedzserszerződések alapján ne legyenek újabb, nagy összegű kifizetések a cégnél.

Horváth Csaba szavaiból az derült ki, hogy Kocsis István, a BKV vezérigazgatója a helyén marad, erre utal az, hogy az üzleti tervet a BKV részéről ő készíti a következő időszakban.

Kitért még arra, a kormányzattal tárgyalnak arról, hogy a BKV igazgatótanácsának élére egy kormánymegbízott kerülne. Jelezte azt is: a főváros azt szeretné, ha az új igazgatótanácsba és a felügyelőbizottságba nem politikai, hanem szakmai delegáltak ülnének. Mint fogalmazott, az ellenőrző és irányító testületeket nem fővárosi képviselőkkel, hanem "minden vitán felül álló szakemberekkel" töltenék fel.

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×