Infostart.hu
eur:
362.85
usd:
323.14
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Felemelték szavukat a Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozó résztvevői

Szegeden több mint ezer ember gyűlt össze vasárnap a Dómban, ahol a Pünkösdváró Európa címmel megrendezett Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozó résztvevői felemelték szavukat a szeptember 1-jén életbelépő szlovákiai államnyelvtörvény ellen. Az eseményen elfogadott zárónyilatkozatban érthetetlennek és elfogadhatatlannak nevezték az Európai Bizottság hivatalos álláspontját, amely a két ország belügyének tekinti a szlovák nyelvtörvényt, valamint Sólyom László magyar államfő kiutasítását Szlovákiából.

Tőkés László EP-képviselő hangsúlyozta: a mai magyarok nem területet, hanem emberi és kisebbségi jogokat követelnek. Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke értelmetlen, buta és káros jogszabálynak nevezte az államnyelvtörvényt. Schmitt Pál, az Európai Parlament néppárti alelnöke a nemzeti összefogás fontosságát hangsúlyozta a szlovákiai törvénnyel szemben. Surján László néppárti EP-képviselő pedig közölte, hogy nem a szlovák nemzettel, hanem a posztkommunista hatalomgyakorlással és nacionalista politikával szemben kívánnak fellépni. A találkozón a hazai és határon túli egyházi méltóságok is szolidaritásukat fejezték ki a szlovákiai magyarság iránt.

Címlapról ajánljuk

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×