Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
322.66
bux:
144833.26
2026. október 16. péntek Gál

A bűvös kocka sikerének titkát kutatja Rubik Ernő

A bűvös kocka titkának megfejtésén dolgozik a feltaláló, Rubik Ernő. Azt mondja: szeretné dokumentálni a siker harminc éves történetét. A köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést adományozta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes tanárának.

Az első pillanattól kezdve bizos volt abban, hogy siker lesz a bűvös kocka?

Annak idején is tudtam, éreztem, hogy egy olyan tárgy, újdonság jött létre, ami valóban érdekes, aminek vannak értékei. De azt, hogy erre a nagyvilág , nem a szomszéd, nem a jó barát, hanem az a nagyon sokféle ember hogyan reagál majd, nem sejtettem. Igaz, hogy nem is nagyon volt időm akkoriban ezen gondolkodni: a kocka bemutatkozása utáni évek a láz évei voltak, annyi tennivalót és részvételt igényeltek, hogy az embernek nem volt ideje azon gondolkodni, mi lesz harminc év múlva, csak az járt a fejében, hová kell mennie másnap vagy azután.

Hogyan indult a játék pályafutása?

A kocka 1980-ban debütált a világpiacon New York-i játékvásáron. Mint tárgy, már hamarabb létezett, 1977-től már kapható volt Magyarországon - egy kis ország nagyon kis piacán -, és csendesen, a maga erejéből sok mindent elért: matematikusok vitték magukkal kongresszusokra mint egy olyan újdonságot, ami bemutatásra érdemes.

Mi a bűvös kocka legfőbb érdeme, érdekessége?

Az egyik talán az újdonsága. A játékpiac nagyon speciális terület, állandóan igényli, hogy valami mást, újat mutasson be, ám a legtöbb játék a már meglévők új köntösbe öltöztetése, újabb változata. Nagyon kevés originális, valóban eredeti dolog jelenik meg, ha azonban mégis létrejön ilyesmi, az nagy hatást tud kiváltani.

Emlékszik, honnan jött a kocka ötlete?

Régóta érdekelt és foglalkoztatott a világnak ez a fajta nézete, amit nevezzünk geometriának, konstrukciónak, és a játék mint olyan, a megoldandó probléma, a rejtély. Ehhez kapcsolódóan jött létre a kocka.

Egyértelmű volt, hogy egy ilyen emblematikus játék hatalmas sikere után gondolkodni kell valamifajta továbbfejlesztésen?

Talán nem jó szó a fejlesztés. Az ember mindig keres és kutat, így nem hiszem, hogy bármelyik alkotót egy sikeres alkotása után megkérdezve azt a választ kapná: "én ezt most abbahagyom, hiszen letettem, amit kellett" . Nem, őt továbbra is ugyanaz foglalkoztatja, ami azelőtt. Az ember, például, ha festő, nem azért fest egy újabb képet, hogy az előzőnél valami nagyszerűbbet alkosson, hanem azért, mert az része az életének. A gondolkodás, valaminek a kutatása az én életem része is maradt, már amennyi időt engedett akkortájt a siker.

Mi az, ami éppen most foglalkoztatja?

Az elmúlt öt-tíz évben nagyon sok minden történt a kockával kapcsolatban, ennek megértése, feltárása és dokumentálása foglalkoztat. Mondhatnám, hogy a kocka megoldása, de nem abban az értelemben mint rejtvényjáték, hanem a sikere titkának megoldása. Ez legalább olyan összetett és nehéz kérdés, mint a kocka önmaga.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×