Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Duett kíséri a tűzijátékot

A hagyományos rendezvényekkel emlékeznek meg az augusztus 20-i államalapítási ünnepre. A nap zárásaként a Miklósa Erika és Fekete Attila duettjével fűszerezett tűzijátékra kerül sor.

Hagyományosan a köztársasági lobogó katonai tiszteletadással történő felvonásával kezdődik az augusztus 20-i állami ünnepség az Országház előtt. 8.45-től az Oktogon irányából katonazenekarok vonulnak fel az Andrássy úton, a tisztavatás helyszínére hívva az érdeklődőket.

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem idén végzett tisztjeinek avatása 10 órakor kezdődik a Hősök terén. A tavalyi évhez hasonlóan az esemény haditechnikai bemutatóval egészül ki: a Magyar Honvédség légi bemutatót tart a tér felett. A programot 11 órától térzene, majd 12 órakor zenés őrségváltás zárja.

A Kossuth téren 11 órától este 9-ig a gyerekek ismerkedhetnek az államalapítás korával a Szent István király udvara elnevezésű rendezvényen. Idén is a Kossuth tér ad otthont az V. Kenyérfesztiválnak, és itt mutatkozik be a nagyközönség előtt az Ország Tortája is, az a szatmári szilvatorta, melynek receptjét a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete alkotta meg az államalapítás ünnepére.

Este 9 órakor kezdődik a Duna-parton a hagyományos ünnepi tűzijáték - idén a látványelemek kilövését Czomba Imre zenéjére koreografálták. Klasszikus kilövési pontnak számít már az Erzsébet- és a Lánchíd vagy a Citadella, de különleges elem lesz a Citadella falán és a gyilokjárókon elhelyezett látványelem, amely eddig nem látott geometriai alakzatot, úgynevezett futó tűzvarázst jelenít meg.

Magyarországon először 650 m hosszú vízi színpad készül a Lánchíd és az Erzsébet-híd között.

Az idei tűzijáték zenéjének különlegességét az adja, hogy a New York-i Metropolitan és a párizsi operaház közönségét meghódító Miklósa Erika és napjaink egyik legtehetségesebb ifjú tenorja, Fekete Attila éneke kíséri az ünnepet záró eseményt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×