Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Rokonok gyilkoltak Kislétán?

Ellentmondásos információkat közölnek a nyomozó hatóságok arról, kaptak-e értékelhető információkat a Kislétán meglőtt kislánytól. A Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője, Petőfi Attila elmondta: a nyomozók nem zárják ki, hogy rokonok lehettek az elkövetők.

A főnyomozó a TV2 reggeli műsorában azt mondta, hogy értékelhető információkat kapott a rendőrség a kislánytól.

Ezzel ellentétben az NNI szóvivője, Bartha László az MTI-nek azt mondta, hogy bár folyamatosan zajlik a még mindig kórházban ápolt kislány meghallgatása, érdemi információkat még nem kaptak tőle.

A szóvivő beszámolt arról, hogy a nyomozók pszichológus és pszichiáter közreműködésével már többször is beszéltek a kislánnyal, a hosszú folyamat részét képező meghallgatásokat a legapróbb részletekig kielemzik.

A nyomozó irodának a police.hu honlapon olvasható közleménye szerint továbbra is nagy erőkkel folytatják a kilenc helyszínhez köthető nyomozást több emberen elkövetett emberölés és emberölés kísérlete miatt ismeretlen tettes ellen.

Az eddigi adatok arra utalnak, hogy a kilenc helyszínen elkövetett, hat halálos áldozatot követelő támadásokat négy személy követte el.

Feltehető, hogy a csoport megbomlott tavaly év végén, mert egyes tagjai felmérhették tetteik súlyát. Ennek következményeként megváltozhatott viselkedésük, amit környezetük észlelhetett. Ilyen magatartási változás lehet, hogy alkoholizálni, kábítószerezni kezdhettek, munkahelyükről kimaradoztak, vagy megváltozott a baráti körük. Mindezek mellett feltűnően érdeklődhetnek a bűncselekmények és a nyomozás állása után - olvasható az NNI közleményében.

"Fontos körülmény, hogy kimaradhattak éjszakára több esetben vasárnapról hétfőre virradó éjjel. Ez adódhat életvitelükből, munkájukból" - közli a nyomozó iroda, amely kéri mindazokat, akik környezetükben a leírt tulajdonságok és jelek alapján információval tudják segíteni a nyomozást, jelentkezzenek az ingyenesen hívható 112-es segélyhívón, illetve a 06 80 201 303-as zöld számon.

Leszűkült a kör

Petőfi Attila korábban az ATV egyenes beszéd című műsorában már beszélt arról, hogy a lehetséges elkövetők köre leszűkült, sőt azt sem zárta ki, hogy egyszemélyi elkövetővel állnak szemben, aki módszeresen gyilkolja a romákat.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója elmondta, konkrét célszemélyeik, célcsoportjaik alakultak ki a bejelentésekből. A döntő lépést múlt év novemberi, nagycsécsi gyilkosság hozta az ügyben. Amíg haláleset és komolyabb sérülés nem történt, az ellenségkép 3-4 személy volt. Ezt a fegyverkezelési szokásokból és a hátrahagyott nyomokból rekonstruálták.

A tavaly novemberi kettős gyilkosság törést hozott az elkövetői csoportban. Petőfi szerint fontos megemlíteni, hogy eltérő a büntetőjogi megítélése azoknak, akik az elején még a csoport tagjai voltak, de később lemorzsolódtak. Minden egyes bejelentés egy-egy lépéssel közelebb visz a megoldáshoz. A bejelentéseket diszkréten kezelik, a vádalku lehetősége sem kizárt, ha úgy alakul, mondta az NNI igazgatója.

Petőfi véleménye az, hogy a százmillió forintos nyomravezetői díj képes éket verni az elkövetők közé. A gyenge láncszemek kiiktatása a napi gyakorlatban is elő szokott fordulni, ez is egy szál a nyomozásban. A sorozatgyilkosok keresik a rendőrséggel a kapcsolatot, de egyelőre a csapat tagjai nem kommunikáltak a rendőrséggel, ők a gyilkosságokkal üzennek.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán augusztus 3-ára virradó éjjel ért támadás egy családot; a 45 éves édesanyát lelőtték, 13 éves lányát súlyosan megsebesítették.

A gyermeket jelenleg is a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórházban ápolják; már jobban van, de még több műtét vár rá.

A rendőrség kilenc, romák sérelmére elkövetett támadás ügyében nyomoz; a nyomravezetői díjat nemrég emelték összesen 100 millió forintra.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×