Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Medián: visszaesett a miniszterelnök népszerűsége

A júniusi szintre esett vissza Bajnai Gordon miniszterelnök népszerűsége, de 47-ről 57 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint a Bajnai-kormány a parlamenti ciklus végéig hivatalban marad - állapította meg a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet kutatása, amelynek eredményét a hvg.hu internetes lap tette közzé kedden.

Az augusztus 7-e és 11-e között készített felmérésből kiderül, hogy szinte minden politikus népszerűsége csökkent valamelyest, de a sorrend nem változott: Sólyom László köztársasági elnök áll az élen, majd a Fidesz-vezérkar foglalja el a népszerűségi lista következő hét helyét.

A miniszterelnök népszerűsége a júliusi emelkedés után a júniusi szintre, 17 százalékra esett vissza.

A választani tudó "biztos" szavazók körében a Fidesz 68, az MSZP 16, a Jobbik 11 százalékon áll, hasonlóan, mint júliusban - áll az összegzésben.

A kutatás szerint 65-ről 60 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik szerint előre hozott választást kellene tartani. A Bajnai-kormányt támogatók száma maradt 24 százalékos, viszont nőtt - 47-ről 57 százalékra - azok aránya, akik úgy gondolják, hogy a kormány a parlamenti ciklus végéig hivatalban marad.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×