Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Lendvai a BKV-s végkielégítésekről: Röpüljön mindenki!

Gyors vizsgálatot és a konzekvenciák sürgős levonását szorgalmazta a BKV-szerződések, sok tízmilliós végkielégítések ügyében Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a köztelevízió reggeli műsorában.

"Röpüljön mindenki, akinek a dologban felelőssége van", ez az eset "rontja a közélet levegőjét" - hangoztatta Lendvai Ildikó, aki a közlekedési vállalatot felügyelő szocialista főpolgármester-helyettes kapcsán ugyanakkor azt mondta: "Nem látom Hagyó Miklós felelősségét a dologban".

A szocialista pártelnök emlékeztetett arra, hogy Hagyó Miklós nyilatkozatai szerint nem tudott a kifizetésekről, az erkölcsi-politikai felelősség pedig azé, aki tudott vagy tudhatott azokról, és nem tett semmit.

Lendvai Ildikó szerint a Budapesti Közlekedési Vállalat ügye nem fővárosi, hanem országos ügy, egyfelől azért, mert joggal háborít fel mindenkit, hogy míg az ország többsége viseli a válság terheit, addig egyesek indokolatlanul magas jövedelmekhez jutnak. Másfelől azért, mert ráirányítja a figyelmet az önkormányzati vállalatok szabályozatlanságaira.

Még a Medgyessy-kormány idején születtek olyan rendelkezések, hogy a veszteséges állami vállalatoknál nem lehet kifizetni prémiumot, jutalmat, ám ez a szabály akkor nem terjedt ki az önkormányzati vállalatokra, mert ebben a körben kétharmados többségre van szükség a törvényalkotáshoz - tette hozzá a szocialista politikus, aki megjegyezte azt is: hétfőn Bárándy Gergely és Hagyó Miklós szocialista képviselők törvénymódosítást terjesztettek be a munka törvénykönyvéhez, mely szerint nem kaphatnának hat havi fizetésnél magasabb végkielégítést a vezető beosztásúak.

Az elmúlt hetek sajtóhírei szerint milliárdokat költhetett a BKV végkielégítésekre 2007 óta. A napokban hűtlen kezelés megalapozott gyanújával a rendőrség megkezdte a nyomozást a BKV-s végkielégítések ügyében.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×