Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Új típusú influenza: indulhatnak az emberkísérletek

az Egészségügyi Tudományos Tanács megadta az engedélyt, hogy az állatkísérletek után a szakemberek embereken próbálják ki az új típusú influenza elleni vakcinákat - írja a Magyar Nemzet.

Várhatóan a hét elején a Magyar Gyógyszerészeti Intézet is jóváhagyja a 400 felnőttön és 70 gyermeken végzendő vizsgálatokat. Az első eredményekre 3-4 hetet kell majd várni, egy pilisvörösvári háziorvosi rendelőben 400 felnőttet oltanak majd be, a veszprémi kórházban pedig 70 gyermek kap oltást. A terhes nők egyelőre nem vehetnek részt a kísérletekben, mert nem tudni, hogy szervezetük miként reagál az oltásra.

A Népszabadság arról ír, hogy az 1990-es választási szabályozás máig érvényben van, noha az Alkotmánybíróság négy éve 2007 júniusáig adott határidőt arra, hogy szüntessék meg az egyes választókerületek lakosságszáma közötti aránytalanságot. A lap felveti, hogy lehet-e így alkotmányos választásokat tartani Magyarországon, amely kérdésre az a válasz adható, hogy lehet, de nem elegáns. Léteznek választókerületek, amelyekben kevesebb, mint harmincezer ember választ képviselőt, míg máshol jóval több mint hatvanezer szavazatra van szükség egy mandátum megszerzéséhez. A Népszabadság által hozott példa szerint Veszprémben 27 ezer, a főváros XVII.

A Világgazdaság arról ír, hogy a költségvetési törvényből időarányosan következő 5,2 milliárd forint helyett augusztus elejére már közel 134 milliárdos deficitet halmoztak fel a társadalombiztosítási alapok. Igaz, immár a kormány sem 8,9 milliárd forintos hiánnyal számol az év egészére: a tb-kasszák várható deficitje 157,1 milliárd lesz. Kérdés, ez az előrejelzés tartható-e. Július ugyanis az évek óta szokásos többlet helyett enyhe deficitet hozott az alapok számára, és a hiány szeptember végére túllépi a 200 milliárd forintot.

A Napi Gazdaság a Danubius Hotels Nyrt. vezérigazgatójával közöl interjút. Deák Imre arról beszélt, hogy volumencsökkenés és az erős forint is sújtja a Danubius gazdálkodását, a társaság vezetése megfelelő ajánlat esetén immár nem zárkózna el egyes ingatlanok értékesítésétől sem. Hozzátette: a cégek közül a válságban még azok sem szívesen tartanak költségesebb rendezvényeket, amelyek megtehetnék, a céges utazásokban jellemző szemponttá vált a takarékosság, márpedig ezt a szegmenst nem lehet hátizsákos turistákkal pótolni. Deák Imre kiemelte, valóban nagy siker, hogy szobakiadásból származó árbevételt sikerült a kedvezményes áfakörbe soroltatni, azonban ez nem extra nyereséget jelent a cégeknek, csak egy veszteség ellensúlyozását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×