Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Vádat emeltek a volt szocialista polgármester ellen

Különösen nagy értékű sikkasztás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt vádat emelt Szabó Loránd, Dombóvár volt szocialista polgármestere ellen a Tolna Megyei Főügyészség; két érintett cégvezetővel szemben megszüntették az eljárást.

Magyar Pál főügyész elmondta: egyesítették a volt polgármester ellen folyamatban lévő két ügyet. Tájékoztatása szerint Szabó Loránd 2003-ban és 2004-ben testületi felhatalmazás nélkül utalt át összesen 206 millió forintot a Gunaras Rt., valamint a Kapos Innovációs Transzferközpont Kht. számlájára, amelyek pályázati önerőként tüntették fel a pénzt.

A főügyész hozzátette: a cégek néhány nap múlva visszautalták az összegeket, így kár nem keletkezett, de a sikkasztás megvalósult. A másik ügyben a vád szerint Szabó Loránd az idén márciusban 2 millió forinttal és egy tanácsosi cím felajánlásával próbált rávenni egy dombóvári fideszes önkormányzati képviselőt arra, hogy álljon el egy ellene indított rágalmazási pertől.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×