Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A 4-es metró helyett villamos jár majd a Thököly úton?

A Thököly út felújítását a közbeszerzési eljárások miatt nem lehetett hamarabb kezdeni, ezért sem érhet véget az iskolakezdésre - mondta az InfoRádiónak Budapest közlekedési tanácsnoka. Lakos Imre arról is beszélt, hogy a 4-es metró Keleti pályaudvartól Bosnyák térig tartó szakaszára még nincs benyújtott uniós pályázat, így bizonytalan a sorsa, akár az is elképzelhető, hogy a Thököly úton újra villamosok közlekednek majd.

Hétfőn kezdődött el a Thököly út felújítása. Budapest közlekedési tanácsnoka azzal magyarázta a késői kezdést, hogy a közbeszerzési eljárások miatt nem lehetett korábban nekilátni a munkának.

Lakos Imre hangsúlyozta: a tervek szerint október 10-éig befejeződő útrekonstrukcióval eltűnnek a Thököly út macskakövei. Az úttest a mostani felújítással ideiglenes pályaszerkezetet kap a várható metróépítés miatt a Dózsa György út és a Hungária körút, valamint a Mexikói út és a Nagy Lajos király útja között.

Lakos Imre szólt arról is, hogy a 4-es metró Keleti pályaudvartól Bosnyák térig tartó szakaszának építéséhez a szükséges szakhatósági engedélyek és a kormánnyal kötött finanszírozási szerződések rendelkezésre állnak, ám a megfelelő uniós források nem. Hozzátette, hogy a projekthez európai uniós pályázatot sem nyújtottak be.

Még lóg a levegőben, hogyan alakul ezen a szakaszon a metróépítés - fogalmazott a tanácsnok, aki hozzátette: még mindig folynak arról a szakmai viták, hogy a metró helyett villamosközlekedés legyen-e a Thököly úton, hiszen a sínek még megvannak.

Elvileg van esély arra, hogy metró helyett villamosok közlekednek majd a szakaszon - fűzte hozzá.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×