Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Itt várhatók dugók - újabb útfelújítások kezdődnek Budapesten

Jövő héten indul a fővárosi útfelújítások második üteme, ami egyebek között érinti a Thököly és a Hűvösvölgyi út egyes szakaszait - tájékoztatta az InfoRádiót Budapest közlekedési tanácsnoka. Lakos Imre szerint lesz olyan útszakasz, ahol a munkák ideje alatt elengedhetetlen a forgalomelterelés.

Augusztus 3-tól indul el a fővárosi útfelújítások második üteme, amelyek a többi közt két fontos útvonalat, a Thököly és a Hűvösvölgyi út egyes szakaszait is érintik

Budapest közlekedési tanácsnoka az InfoRádiónak elmondta: a legnagyobb lélegzetű felújítás a Thököly úton lesz, ahol a Dózsa György út és a Hungária körút, valamint a Mexikói út és a Nagy Lajos király útja között zajlanak majd a munkálatok - a tervek szerint október elejéig.

Lakos Imre szerint nem lesz káosz az érintett városrészben, mivel az augusztus egy kezelhető hónap, nem lesz akkora a forgalom, mint az év többi időszakában.

A második legnagyobb felújítás a Hűvösvölgyi út négy kilométeres szakaszán, a Budakeszi és a Hidegkúti út között zajlik majd. Ezen a részen kevés a kerülőút, ezért az autósoknak számítaniuk kell, hogy egy-egy sávban elterelik a forgalmat.

Felújítják Õrmezőn a Menyecske utcát is, valamint a budai alsórakparton is lesznek munkálatok, ám ez a rész most is le van zárva, vagyis ez újabb forgalomkorlátozást nem igényel.

Lakos Imre hozzátette: a Thököly út felújításán kívül a többi útszakaszon a tervek szerint szeptemberre befejezik a munkát.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×