Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hajba kaptak Cser Ágnessel az érdekképviseletek

Négy szakszervezet szerint veszélybe került az érdekképviseleti munkájuk Cser Ágnes miatt. Az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének vezetője ugyanakkor azt állítja, nem ő kapcsoltatta le az áramszolgáltatást a közös székházukban.

Birtokvédelmi eljárást kezdeményezett a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, mert jogtalanul kapcsolták le irodáikban az áramszolgáltatást - mondta az InfoRádiónak Szűcs Viktória.

A szakszervezet elnöke úgy vélte, az ügy hátterében egy elszámolási vita áll, ugyanis az egykori Egészségügyi Szakszervezet vagyonát kezelő Forrás Sanitas Kft. vezetése, és a kisebbségi tulajdonosok közül négy érdekképviselet között tavaly november óta húzódik egy elszámolási vita. A kft. többségi tulajdonosa egyébként a Cser Ágnes vezette Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete.

Jelenleg tehát áram nélkül maradt a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Közegészségügyi Szakszervezet, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete valamint a Gyógyszerészeti Dolgozók Szakszervezete - mondta Szűcs Viktória, aki szerint Cser Ágnes egyszerűen ellehetetlenítette a működésüket.

Cser Ágnes ezzel szemben azt állítja, hogy nem kapcsoltatta le az áramszolgáltatást az irodákban. "Nem kapcsoltattam le az áramszolgáltatást és nem hoztam veszélybe az érdekképviseleti munkát" - hangsúlyozta, majd megjegyezte: nem tud elszámolási vitáról. Hozzátette azt is: nincs problémája a kollégáival, viszont hiányolja őket, szerinte nem dolgoznak.

Azzal kapcsolatban, hogy a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete birtokvédelmi eljárást kezdeményezett, Cser Ágnes azt mondta: mindenkinek joga van mindenféle hatósághoz fordulni.

Szerző: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×