Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kifogások, miért ne dolgozzanak a segélyért

Évekig egyetlen forint önkormányzati támogatást, de még ingyen ebédet és tűzifát sem kap Hódmezővásárhelyen az a segélyezett, aki egészséges, de nem fogadja el a felkínált közmunkát. A Csongrád megyei város vezetőit meglepte és elkeserítette, hogy az érintettek felét még ezzel sem lehetett munkára fogni. Akadt, aki arra hivatkozott, hogy allergiás a napsütésre, más pedig azt mondta, hogy megalázó lenne, ha az ismerősei azt látnák, füvet nyír egy parkban. Pedig ezért a munkáért 30 ezer forinttal többet kaptak volna, mint amennyi a segély összege volt.

Valamennyi korábbi segélyezett számára munkát ajánlott idén tavasszal a hódmezővásárhelyi önkormányzat. A testület az arra jogosultak, összesen hétszáz ember számára rendelkezésre állási támogatást is folyósít - tájékoztatta az InfoRádiót az önkormányzat jogi irodájának vezetője. Ambrus Norbert elmondta: a hétszáz emberből kétszázan az egészségi állapotuk miatt nem dolgozhatnak, a többiek viszont alkalmasak, közülük azonban csak 246-an vállalták a munkát.

A többiek a legkülönbözőbb indokokkal utasították vissza az önkormányzat által felajánlott feladatok elvégzését. Akadt, aki arra hivatkozott, hogy allergiás a napsütésre, más pedig azt mondta, megalázó lenne számára, ha ismerősei látnák, hogy egy parkban nyírja a füvet. Volt, aki közölte, hogy ennyi pénzért nem megy el dolgozni, pedig míg a rendelkezési támogatás havi összege 27 800 forint, addig a nyolcórás közmunkát végzők 78 500, azaz nettó 57 815 forintot kapnak - magyarázta Ambrus Norbert.

Az önkormányzat úgy döntött, hogy a továbbiakban nem folyósítja a rendelkezésre állási támogatást a közmunkát megtagadók számára, akiktől más támogatásokat is megvonnak, így nem kapnak majd ingyenes ebédet vagy télen ingyen tűzifát - fűzte hozzá a Csongrád megyei város önkormányzatának jogi irodavezetője.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×