Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Bűnszervezet volt a Magyarok Nyilai

A főügyészség szerint bűnszervezet volt a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező csoportosulás, amelynek kilenc őrizetben lévő tagját terrorcselekmény elkövetésével, robbanóanyaggal visszaéléssel, valamint emberölés előkészületével gyanúsítja a vádhatóság. A gyanúsítottak között van Budaházy György is.

Bűnszervezetben elkövetett terrorcselekményekkel gyanúsítják meg a napokban a Magyarok Nyilai nevű csoport kilenc tagját, köztük Budaházy Györgyöt - erősítette meg a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Fazekas Géza az InfoRádióban elmondta: a bűnszervezetté minősítés lényegesen megemeli az esetleges büntetési tételeket.

A főügyészség országgyűlési képviselők elleni támadások megszervezésével, terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsítja a 2002-es hídfoglaláskor ismertté vált Budaházy Györgyöt, aki június 19-én került előzetes letartóztatásba.

A gyanú szerint a férfi utasítására hajtotta végre egyik bűntársa a Hiller István családi háza elleni lőfegyveres támadást, és szintén az ő utasítására dobtak Kóka János épülő házára Molotov-koktélt 2007 decemberében.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×