Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A kibeszélőshow-k okozták a legtöbb gondot

Az ORTT elnöke szerint van egy határ, amelyet a kereskedelmi televíziók sem léphetnek át. Majtényi László ezt a médiahatóság idei munkáját értékelő sajtóbeszélgetésen mondta a tv2 és az RTL Klub úgynevezett "kibeszélőshow-ira" utalva, amelyek miatt a közelmúltban mindkét csatornát 12 órás elsötétítésre ítélték. A testület legnagyobb eredményének azonban nem ezt tartja az elnök.

A Sláger és a Danubius Rádió frekvenciájának megpályáztatását tartja az Országos Rádió és Televízió Testület elmúlt fél évi legnagyobb eredményének a médiahatóság elnöke. Majtényi László elmondta: miután az Alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek találta a médiatörvénynek a műsorszolgáltatási jogosultságok pályáztatás nélküli meghosszabbításáról szóló módosítását, az ORTT hozzálátott a pályázat megszövegezéséhez. Az elnök bízik abban, hogy az eljárás november 19-e, tehát a mostani jogosultság lejárta előtt lezárul.

Majtényi László hiányol egy korszerű médiatörvényt, amely egyebek mellett biztosítaná a magyar joghatóság versenyképességét, de egyben üdvözölte, hogy a jogszabály általa rossznak tartott módosítási tervezetei eltűntek a süllyesztőben.

A sajtóbeszélgetésen kiosztott írásos összegzés kiemeli a magyar zenei műsorszámokra vonatkozó vállalás ellenőrzését, a tv2 és az RTL Klub műsorszolgáltatási díjcsökkentésre irányuló kérelmének elutasítását, a kiskorúak érdekében indított Tudatos Médiafogyasztási Kampányt, a külföldi és magyar hatóságokkal való együttműködést és a digitális átállással összefüggő egyeztetéseket.

Az elnök emlékeztetett rá, hogy a hatóság egy "pártos" hírműsorért az Echo Tv-t, a nyílt erőszak fő műsoridőben való bemutatásáért pedig a két nagy kereskedelmi televíziót marasztalta el, az utóbbiakat eddig példátlan módon 12-12 órás elsötétítéssel sújtva. Emlékezetes az is, hogy az ORTT a közszolgálati médiumtól megkövetelt sokszínűség hiánya miatt elmarasztalta az mr2-Petőfi rádiót, ezt a döntést azonban a bíróság hatályon kívül helyezte. A médiahatóság fellebbez.

A sajtóanyag egyebek mellett arról is tájékoztat, hogy az ORTT a Műsorszolgáltatási Alapon keresztül idén 6 pályázati eljárást hirdetett meg 941 millió 466 ezer forint keretösszegben. A négy jelenleg zajló, vagy már lezárult eljárásban a benyújtott 272 pályázatból 182 valamivel több mint 500 millió forintos támogatást kapott.

Majtényi László ORTT-elnök és Gyuricza Péter testületi tag hangsúlyozta, hogy a hatóság támogatná a színházi előadások televíziós bemutatását, és sokat várnak attól a felméréstől, amely azt kutatja, milyen összképet ad a média a cigányokról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×