Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Pettkó András aggódik a vagyonadó miatt

Nemcsak a harmincmillió forintnál értékesebb ingatlanok után kell majd adózni jövőre - jelentette ki Pettkó András szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A független képviselő közölte: a törvény értelmében akár egy tízmillió forint értékű panellakás is adóköteles lehet, ha a tulajdonos nem él benne életvitelszerűen. Hozzátette, a Fidesz ugyan megígérte, hogy a választások megnyerése után megszünteti az adótípust, de az adóbevallásokat akár már azt megelőzően, február és május között el kell készíteni.

Kitért arra is, hogy az alkalmazottaknak nyilatkozniuk kell ingatlanjaikról az adóbevallásukat elkészítő munkaadónak, pedig annak ehhez nem lenne köze.

Pettkó András bemutatott egy adószakértő által készített internetes kalkulátort. Közölte, hogy ennek elkészítése az állam feladata lett volna.

Úgy összegezte, hogy az adónem bevezetése kapcsán teljes káosz keletkezett.

A sajtótájékoztatón szintén részt vevő adószakértő, Angyal József a törvény több hiányosságát is kiemelte. Azt mondta, hogy kimaradt a jogszabályból az illetéktörvényre való hivatkozás. Közölte, ez azt jelenti, hogy januártól az adóhatóság revizorai szabadon beléphetnek majd a lakásokba.

Emlékeztetett arra, hogy egy hete az Alkotmánybírósághoz fordult egy beadvánnyal az ügyben.

Kijelentette azt is, hogy számításai szerint a vagyonadó a lakosság felét fogja érinteni.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×