Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Bajnai: Az ország hitelképes

A kormány időarányosan mindent teljesíteni tudott a vállalásaiból, az eredmények pedig azt igazolják, hogy az intézkedések megfelelőek voltak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a miniszterelnök. Bajnai Gordon hangsúlyozta: az ország már képes arra, hogy piaci feltételek között vegyen fel hitelt, ezt bizonyítja a múlt heti kötvényjegyzés.

A kormányzati intézkedések eredményének tulajdonítja a kormányfő azt, hogy a forint-eruó árfolyama stabilizálódott, valamint azt, hogy az ország már piaci feltételek között felvett hitelekkel is képes finanszírozni a működését.

Bajnai Gordon hozzátette: Magyarország így az IMF-hitel lejártát követően sem kerülhet bajba. Bár az állam által kibocsátott eurókötvények feltételei rosszabbak a Nemzetközi Valutaalap által biztosított hitelénél, az aukcióra azért volt szükség, hogy az ország bizonyítsa: van kereslet az állampapírok iránt. Ezt igazolta, hogy csaknem hatszoros volt a túljegyzés - jelentette ki a kormányfő.

Az országgal szembeni bizalom erősödésének jele az is, hogy a magyar államcsődkockázatot mérő nemzetközi kamatráta megfeleződött.

A miniszterelnök a csökkenő adóbevételekkel kapcsolatban azt mondta: mindenképpen tartani szeretnék az erre az évre tervezett 3,9 és a 2010-re vállalt 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycélt.

Mint mondta: ennek érdekében javítják a gazdasági környezetet, a munkáltatói adóterheket például jövőre összesen 400 milliárd forinttal csökkentik, a munkavállalók pedig átlagosan másfél havi jövedelemmel többet vihetnek haza.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×