A július 20-án végzett felmérésből kiderül, hogy az egész tóban kevés az elszíneződést okozó algák mennyisége; az a-klorofill-koncentráció a megengedhető literenkénti 75 mikrogrammal szemben csak 6 és 16 mikrogramm között van.
A július 20-án végzett felmérésből kiderül, hogy az egész tóban kevés az elszíneződést okozó algák mennyisége; az a-klorofill-koncentráció a megengedhető literenkénti 75 mikrogrammal szemben csak 6 és 16 mikrogramm között van.
Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.
Több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronetre.
Critical energy infrastructure is hit, as Ukraine says speed restrictions of Elon Musk's Starlink are disrupting battlefield missions.