Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szociális kártya bevezetését javasolja a monoki polgármester

Szociális kártya bevezetését szorgalmazza Monok független polgármestere, aki javaslatát levélben továbbította Bajnai Gordon miniszterelnöknek és az Országgyűlés képviselőinek.

Szepessy Zsolt hétfőn írt nyílt levelében úgy fogalmazott: az emberek életét és a közpénzek hatékony, törvényes, ellenőrizhető felhasználását jelentősen meghatározó, összetett problémára kínál megoldási javaslatot.

Mint írta, a különböző címeken nyújtott támogatásokat az emberek sokszor nem a célnak megfelelően használják fel, azok sok esetben a szülők miatt nem jutnak el a gyermekekhez. Emellett az államtól kapott juttatások jelentős része uzsorával foglalkozó, jól szervezett bűnözői csoportokhoz kerül - tette hozzá, rámutatva arra: az államot - és az önkormányzatokat - így több szempontból is kár éri.

A polgármester szerint a társadalmi probléma súlyára való tekintettel a lehető legkorábban, a parlament őszi ülésszakán törvényt kellene alkotni arról, hogy minden juttatást, támogatást, segélyt kizárólag egy bankkártyához hasonló, úgynevezett szociális kártyára utaljanak.

Elképzelése alapján a kártyával csak szerződéses elfogadóhelyeken lehetne fizetni, s csak törvényben meghatározott árukat és szolgáltatásokat lehetne megvásárolni, illetve igénybe venni (általános élelmiszer, ruházat, tanszer, tisztító- és tisztálkodószer, gyógyszer, tüzelő, távfűtés, víz, gáz, villany, lakbér, lakáshitel-törlesztés).

A polgármester alapvető fontosságúnak tartja, hogy a kártya használata folyamatosan nyomon követhető legyen, azt a könnyebb ellenőrzés céljából ellátnák a felhasználó fényképével és saját kezű aláírásával. Javasolta azt is, hogy a szociális kártyát elfogadó üzletek kizárólag olyan boltok lehessenek, amelyeket helyi kis- és középvállalkozók üzemeltetnek, így az összegek az adott településeken maradnának.

Szepessy Zsolt szerint a kártya bevezetésének jelentős gazdaságélénkítő és társadalmi igazságérzetet növelő hatása lenne, s alkalmazásával elkerülhetőek lennének a jövőben a visszaélések.

A társadalompolitikáért felelős tárcanélküli miniszter szerint támogatható a monoki polgármester javaslata. Kiss Péter az InfoRádiónak azt mondta, a szociális kártya bevezetéséhez nem kell törvényi felhatalmazás.

Hanganyag: Nagy Tamás, Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×