Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

SZDSZ-es polgármester: "Ezt a pártot már nem lehet szeretni"

A tucatnyi SZDSZ-es alapító, és a demokratikus ellenzék egykori tagjai után pénteken a józsefvárosi és a budaörsi polgármester is kilépett a Szabad Demokraták Szövetségéből. A liberális párt ügyvivői testülete eközben átalakította a párt működési struktúráját, megkezdődött a programalkotás, és az elnök újra lemondásra szólította fel Kóka János frakcióvezetőt.

 Sorra lépnek ki az SZDSZ-ből a liberális párt alapító tagjai, vezető politikusai, önkormányzati tisztségviselői, kuratóriumi küldöttei.

Múlt hétfőn Ara-Kovács Attila, Fodor Tamás, Haraszti Miklós, Hodosán Róza, Iványi Gábor, Konrád György, Kozák Márton, Lakner Judit, Rajk László, Rajk Judit, Szenthe Antónia és Szira Judit jelentette be, hogy nem tud azonosulni Retkes Attila pártelnök gondolataival, és kilép a pártból.

Megszűnt a kalocsai szervezet, elhagyta az SZDSZ-t a borsodi és a szabolcsi elnök, Weinek Leonárd zuglói, Wittinghoff Tamás budaörsi és Csécsei Béla józsefvárosi polgármester. Csécsei Béla szerint ezt a pártot már nem lehet szeretni.

"Ami itt folyik, az nem a szerethető, nem az, amit ígértek. Ezzel sok mindent lehet csinálni, de szeretni azt nem" - mondta.

Csécsei Béla egyetért Pető Ivánnal abban, hogy az SZDSZ hamarosan megszűnik. Csak úgy, mint Kozák Márton. Az egykori pártalapító is kilépett a Szabad Demokraták Szövetségéből, de a párt delegáltjaként nem mond le a Magyar Televízió Közalapítványának kuratóriumi elnökségi posztjáról.

Kozák Márton az InfoRádiónak azt mondta, nem látja okát a visszalépésnek, őt ugyanis a 2006-os parlamenti választás eredménye alapján jelölték.

"Az SZDSZ sokkal inkább Pető Iváné, Haraszti Miklósé és Rajk Lászlóé, mint azoké, akiket a küldöttgyűlés megválasztott" - fogalmazott.

Fodor Gábor leköszönt pártelnök a Hírszerzőnek adott interjújában azt mondta, szervezett kiléptetés zajlik, és nem érti, hogy akik ezt szervezik, miért nem lépnek a nyilvánosság elé. Miközben fogy az SZDSZ, az új vezetők igyekeznek új arculatot teremteni a liberális pártnak. Az első ügyvivői testületi ülésen menetrendet alkottak a szakpolitikai kabinetek megalakulásának és a programalkotásnak. Retkes Attila pártelnök fenntartja a frakcióvezetővel kapcsolatos álláspontját is.

Emlékezetes, hogy a küldöttgyűlésen Retkes Attila a következőket mondta: "Az új SZDSZ érdeke a párt megosztottságának felszámolása, az SZDSZ egységének megteremtése, ezért az ÜT felkéri Kóka Jánost, hogy mondjon le frakcióvezetői tisztségéről, és jelölje meg azt a személyt, akit maga helyett alkalmasnak tart."

Retkes Attila nem foglalkozik az egykori pártalapítók kritikáival, és az SZDSZ halálát prognosztizáló véleményekkel sem. A pártelnök mindenkit visszavár az SZDSZ-be.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa, Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×