Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Idén nyáron 120 ezer gyermek kaphat ingyenesen ebédet

120 ezer rászoruló gyermek kap a nyáron is meleg ételt, a kormány 2,4 milliárd forintot különített el idén erre a célra - mondta az InfoRádiónak Dér Zsuzsanna. A szocialista országgyűlési képviselő hozzátette: őszre elkészül egy olyan törvénytervezet, amely színvonalasabbá teszi a közétkeztetést.

A kormány 2003 nyarától biztosít meleg ételt a rászoruló gyermekeknek nyaranta. Kezdetben csak az óvodások kapták, majd a bölcsődések is, mára már az alsósok, valamint az 5. és 6. osztályba járók is kaphatnak naponta egyszer ingyenesen meleg ételt, ha jogosultak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre.

Dér Zsuzsanna elmondta: idén 2,4 milliárd forintot különített el a kormány erre a célra, az összeg nagyjából 120 ezer gyermek ebédeltetésére elegendő a nyári szünet alatt, azaz június 16. és augusztus 31. között.

A forrásra az önkormányzatok pályázhatnak, ha vállalják, hogy az 54 napos nyári szünetben legalább 44 napon át főznek a gyermekekre. Ennek megoldása főleg a kistelepüléseken jelent problémát.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×