Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Tátrai Miklós szerint politikai csatározások áldozata lett

Oszkó Péter pénzügyminiszter rendkívüli felmondással megszüntette Tátrai Miklós, az MNV Zrt. vezérigazgatójának megbízatását július 14-i hatállyal. A vagyonkezelő leváltott vezetője jogsértőnek tartja a miniszter által átadott felmondást, úgy látja politikai csatározások áldozata lett.

A Pénzügyminisztérium kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t a döntésről. Ebben ismertetik: "a pénzügyminiszter döntését egyebek között azzal indokolta, hogy az MNV Zrt. törvény szerinti működéséhez szükséges szabályzatok, illetve a működéséről szóló beszámolók rendre késedelmesen, több esetben nem a jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal készültek el".

Az indokok között szerepelt az is, hogy az MNV Zrt. Ellenőrző Bizottságának munkájához szükséges adatokat, információkat késedelmesen, vagy nem megfelelő tartalommal szolgáltatta, illetve az ellenőrzések befejezését is késleltette azzal, hogy jelentéseket csak több hónapos késéssel terjesztette a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elé. Ezzel akadályozta azt is, hogy az állami vagyonért felelős miniszter a tulajdonosi ellenőrző testület megállapításairól kellő időben értesüljön.

A közlemény rámutat: az MNV Zrt. munkáját számos, megalapozott, sok esetben súlyos kritika érte a közigazgatás egyes szereplői, az Állami Számvevőszék, az országgyűlési biztosok részéről.

Tátrai Miklós, az MTI-hez eljutatott közleményében cáfolta a Pénzügyminisztérium őt elmarasztaló állításait, szerinte az MNV az elmúlt másfél évben jelentős eredményeket ért el abban, hogy az állami vagyongazdálkodás több évtizedes hiányosságait ledolgozza, és a korábbinál átláthatóbb, egységes rendszert hozzon létre.

Tátrai Miklós álláspontja szerint a miniszter által átadott felmondás mind formai, mind tartalmi szempontból jogsértő.

"Sajnálom, hogy az állami vagyongazdálkodás politikai csatározások színterévé vált. Károsnak tartom, hogy a pénzügyminisztérium a szakmai viták elől kitérve, a válságkezelés helyett személycserékre helyezi a hangsúlyt" - hangoztatta a leváltott vezető.

Mivel Tátrai Miklós munkaviszonyát a pénzügyminiszter rendkívüli felmondással szüntette meg, ezért a PM tájékoztatása szerint a jogszabályi előírások értelmében végkielégítés nem fizethető neki. A távozó vezérigazgató utódlásáról a pénzügyminiszter a közeljövőben dönt.

A Népszabadság már 2009. július 6-i számában arról számolt be, hogy Tátrai Miklósnak esetleg távoznia kell az MNV éléről. A napilap felvetette, hogy a személycseréhez kapóra jön a kormány számára a Budai Gyula Magosz-titkár feljelentése nyomán indult ügyészségi nyomozás, amely az állami vagyonkezelőnél tapasztalható számviteli szabálytalanságok felderítését célozza.

A lap felidézte, hogy az elmúlt hónapokban kemény kritikák érték a vagyonkezelő működését elsősorban a sukorói telekcsereügy, a regionális vízművek átszervezése, valamint a bábolnai földügyek miatt, aminek következtében a pénzügyminiszter bizalma is megingott a vezérigazgató iránt.

Az Index hírportál információi szerint a felmentésről július 9-én született meg a politikai döntés az MSZP-frakcióban, miután a kormányfőhöz közeli körökben is sürgették Tátrai Miklós elmozdítását.

Az internetes lap egyik forrása szerint a vezérigazgatónak már akkor "eszmélnie kellett volna, hogy légüres térbe került", amikor júniusban maga a kormányfő jelentette be: vizsgálatot kért a pénzügyminisztertől a Velencei-tóhoz tervezett kaszinóvárossal és az ahhoz kapcsolódó ingatlancserével kapcsolatban.

A Népszabadság által korábban megkérdezett szakértők szerint ugyanakkor Tátrai Miklós távozása megakaszthatja az állami vagyongazdálkodást, ami a költségvetési bevételek elapadásával járna.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×