Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Horváth Ágnes: egyik kormánypárt sem nyert, vagy vesztett

Az egészségbiztosítási pénztárak átvállalhatják a tagok kórházi napidíját és vizitdíját, és minden biztosított után 12 ezer forintot kell majd fizetniük. Egyebek mellett ezt tartalmazzák az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényhez benyújtott, és elfogadott módosító indítványok.

Az egészségügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: egyik kormánypárt sem nyert vagy vesztett a keddi szavazással.

A szabad demokrata Horváth Ágnes a módosítások közül kiemelte, hogy a pénztárak igazgatóságában hat tag lesz, és a testület elnökét az állam jelölheti, az egészségügyi szolgáltatónak pedig a beszedett vizitdíj és kórházi napidíj 30 százalékát alkalmazottainak javadalmazására kell fordítania.

Bekerült a törvényjavaslatba az is, hogy az egészségügyi ellátórendszer finanszírozása nemzeti kockázatközösségen és kötelező társadalombiztosításon alapul, valamint szolidaritás elvű.

Az MSZP-frakció támogatja, a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja elutasítja a törvényjavaslatot.

Címlapról ajánljuk

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×