Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Keresztülhúzzák-e a Fidesz számítását?

Az InfoRádió által megkérdezett választási szakértő szerint elképzelhető, hogy az Alkotmánybíróságnak kell eldöntenie, hogy a Fidesz-KDNP által benyújtott kérdések, valamint a magánszemélyek által hétfőn azonos témában, de ellentétes tartalommal benyújtott kérdések miként bocsáthatók népszavazásra.

A Közép- és Kelet-Európai Választási Szakértők Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a pártok a jogot politikai, taktikai eszközként alkalmazzák.

Tóth Zoltán hozzátette: a választási eljárási szabályok szerint egy adott témában csak addig nem adható be újabb népszavazási kezdeményezés, amíg egy korábban benyújtott kapcsán még folyik az aláírásgyűjtés. Amint azonban az aláíróívek leadásának határideje lejár, már benyújtható egy újabb kérdés.

Arra vonatkozóan azonban semmilyen szabályt nem tartalmaz a törvény, hogy beadható-e több kérdés ugyanabban a témában, de ellentétes tartalommal. Mindössze annyi van a törvényben: a kérdéseket úgy kell megfogalmazni, hogy azokra egyértelműen lehessen válaszolni.

A választási szakértő szerint a jelenlegi vitát valószínűleg "az Alkotmánybíróság egy, a jogértelmezésen túlmutató döntése zárja majd le".

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×