Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
313.07
bux:
147921.6
2026. szeptember 10. csütörtök Hunor, Nikolett

Varga Kálmán a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának élén

Hétfőtől Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal jelenlegi elnöke lesz a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának vezetője - tudta meg az InfoRádió. Varga Kálmán maga kérte áthelyezését. Az intézmény jelenlegi vezetője, Csány Éva ugyanott általános helyettes lesz.

Azért kérte öt év után áthelyezését, mert hiányzott a konkrét szakmai és tudományos, a terepen folytatott műemlékes munka - mondta az InfoRádiónak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke.

Varga Kálmán hozzátette: azért is döntött így, mert Hiller István kulturális miniszter fontosnak tartja a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának fejlesztését és a fertődi Esterházy-kastély felújítási programjának végigvitelét, ami a szakértő szerint is nagyon lényeges.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal jelenlegi elnöke kinevezése előtt is a Műemlékek Nemzeti Gondnokságánál dolgozott tudományos vezetőként.

Szép szakmai kihívás


Az intézmény negyvennégy műemléket gondoz országszerte, Varga Kálmán pedig szép szakmai kihívásnak tartja ezeknek az uniós projektek keretében történő megújítását.

Varga Kálmán úgy véli: az elmúlt öt évben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal erős jogi háttérrel rendelkező, jól működő intézménnyé vált, és több mint ötszáz épületet vettek védelem alá.

Felállították a Műemlékvédelmi Tudományos Intézetet is, és előrelépés történt a határon túli magyar műemlékek ügyében, valamint a társadalmi, civil kapcsolatokban - fűzte hozzá a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának leendő vezetője.

Az InfoRádió úgy tudja: a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal új elnöke Mezős Tamás építész, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszékvezetője lesz.

Szerző: Horn Andrea

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.10. csütörtök, 18:00
Koji László
az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke
100 dollár felett az olajár, lefordulás a tőzsdéken

100 dollár felett az olajár, lefordulás a tőzsdéken

Elromlott a hangulat szerdán az európai tőzsdéken, miután a Brent olaj ára átlépte a hordónkénti 100 dolláros szintet. A közel-keleti konfliktus további eszkalációja egyre komolyabb ellátási kockázatokat vet fel, az energiaárak emelkedése pedig ismét felerősítette az inflációval kapcsolatos aggodalmakat. A befektetők emellett már a csütörtöki EKB-kamatdöntésre és a közelgő amerikai inflációs adatokra készülnek, amelyek a következő hetek jegybanki lépéseit is érdemben befolyásolhatják. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×