Infostart.hu
eur:
360.83
usd:
316.69
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Válságstáb alakult a belvárosi közlekedési káosz megoldására

Válságstábot alakítottak VIII. kerületi és fővárosi szakemberek a múlt héten, hogy megoldják a Bródy Sándor utca lezárása miatt kialakult forgalmi helyzetet: az útfelújítás miatt egy napig autósok ezrei araszoltak körbe-körbe a Belső-Józsefvárosban. Mint kiderült, a kivitelező rendelkezett az engedélyekkel, csak nem tartotta be az abban foglaltakat. A hozzájárulás megvonásával való fenyegetés hatására a helyzet rendeződött.

A jogszabály szerint a kivitelező feladata értesíteni szórólapozással, előjelző- és jelzőtáblák kihelyezésével a közlekedőket az útfelbontásról, és arról, hogy merre kerülhetnek. Ennek betartását a közterület-felügyelet ellenőrzi - mondta az InfoRádiónak a józsefvárosi polgármesteri hivatal közterület-üzemeltetési csoportvezetője.

Tóth Csaba az InfoRádió riporterének felvetésére megerősítette, hogy a Bródy Sándor utca felbontása előtt az építtető nem értesítette az autósokat, és hozzátette: a kivitelező nem is úgy végezte el a munkát, ahogyan arra engedélyt kapott.

Az építkezést eredetileg két ütemben tervezték, ehelyett a munkákat egyszerre végezték el, emiatt alakult ki a forgalmi dugó - tette hozzá a VIII. kerületi önkormányzat munkatársa.

A kivitelező a hibás

A Főpolgármesteri Hivatal forgalomszervezési alosztályának munkatársa az InfoRádiónak elmondta: a forgalomtechnikai hozzájárulást általában a tervező kéri, amelyet bizonyos feltételek mellett adják meg.

Pásthy Imre hozzátette: az engedélyezés hosszabb folyamat, az eljárás során többször is konzultálnak a tervezőkkel.

A Bródy Sándor utcai munkálatok miatt kialakult helyzetet sajnálatosnak nevezte a szakértő, és közölte: a hosszú hétvége utáni első munkanapon, szerdán értesültek a problémáról, csütörtök reggelre összehívták az ügyben érintetteket, és számon kérték rajtuk, hogy eltértek a munkakezdési engedélyben foglaltaktól.

Összevont ütemek

Az eredeti tervek szerint az első ütemben a forgalmat a Bródy Sándor, a másodikban a Puskin utca felé terelték volna a forgalmat. Eszerint ekkorra már átadták volna a Pollack Mihály teret és a Múzeum utcát, ez azonban nem történt meg, a két ütemet pedig összetolták - közölte Pásthy Imre.

A főpolgármesteri hivatal forgalomszervezési szakértője szerint ez azt jelenti, hogy a kivitelező hibázott, mert eltért a tervektől.

Az építtetővel közölték: visszavonják a forgalomtechnikai kezelői hozzájárulást, ha nem oldják meg a lehető leggyorsabban helyzetet, más szankció azonban nem várható - mondta el Pásthy Imre.

A kivitelező cég képviselője még az óriásdugó napján felhívta az InfoRádiót, és biztosított arról, hogy a táblákat elkezdték kihelyezni, és hét végére minden rendben lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×