Infostart.hu
eur:
362.14
usd:
311.88
bux:
147747.91
2026. szeptember 7. hétfő Regina

Tízmilliók indulhatnak meg Európa felé

A kormánytól és a nagyvállalatoktól vár segítséget a környezetvédelmi rendellenességek leküzdésében, illetve megelőzésében Láng István akadémikus, aki szerint Persányi Miklós tevékenysége során nem lett a politika kiemelkedő része a környezetvédelem, ezért Fodor Gábortól nagyobb lendületet vár.

Készül a nemzeti éghajlatváltozási stratégia, a parlament pedig remélhetőleg még az idén döntést hoz arról, hogyan készüljön fel Magyarország a klímaváltozásra - mondta az InfoRádiónak Láng István akadémikus.

Persányi Miklós volt környezetvédelmi miniszterről szólva Láng István elmondta: az eredményei közé tartozik a klíma iránti érzékenység, emellett jó kapcsolatot tartott fenn a tudományos körökkel.

Az akadémikus hozzátette: Persányi Miklós azt nem tudta elérni, hogy a hazai politika kiemelt területe legyen a környezetvédelem, ezen a téren Láng István sokat vár az új minisztertől, Fodor Gábortól.

"Most kell cselekedni, alkalmazkodni, védekezni, megelőzni, a károsultakon segíteni, a helyreállításban is nyújtani olyan pénzügyi-technikai lehetőségeket, ami kihúzza őket abból a nehéz helyzetből, amibe most belekerültek saját hibájukon kívül" - közölte a szakértő.

Borús kilátások

A klímaváltozás hatására a Föld átlaghőmérséklete legalább 2 Celsius-fokkal növekedik majd, ez pedig átalakítja az egyes régiók jelenlegi állapotát - mondta Láng István.

Tízmilliók indulhatnak meg Európa felé, meghosszabbodik az üdülési szezon, és jobb minőségű vörösbort is lehet majd előállítani, mert több lesz a napsütés és a meleg, de egészében véve társadalmi-gazdasági károk érik majd az országot - vázolta fel a jövőbeli lehetőségeket az akadémikus.

Láng István hozzáfűzte: Magyarországnak feladatai közé tartozik az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséről szóló a nemzetközi kötelezettségeket betartása, emellett a vállalatok, önkormányzatok szintjén a helyi klímastratégia kidolgozása, valamint a lakosság felvilágosítás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×