Infostart.hu
eur:
361.24
usd:
315.37
bux:
153299.24
2026. szeptember 22. kedd Móric

Münnich: "Egyértelművé tették, hogy Kádárt gyilkosnak tekintik"

Münnich Iván agressziókutató szerint az állampárti múlt "kibeszéletlensége" motiválhatta Kádár János és felesége sírjának meggyalázását. Tamás Gáspár Miklós filozófus szerint az ország kádárista, és a volt főtitkárt a jobboldali szavazók jelentős része tiszteli.

Münnich Iván az InfoRádióban elmondta: a kommunizmus idején történteket még nem dolgozta fel a társadalom, a múlt kibeszélése nem történt meg.

A feszültségek megmaradtak, akik az előző rendszert működtették, itt élnek közöttünk - tette hozzá.

Az agressziókutató úgy vélekedett, hogy a Kádár-sír megrongálása nem hirtelen ötlet volt; az akció mögött olyan emberek állhatnak, akik "nem felejtették el" mindazt, ami az MSZMP-főtitkár nevével fémjelzett korszakban történt.

A sír megrongálói egyértelművé tették, hogy Kádárt gyilkosnak tekintik - mondta, arra utalva, hogy az elkövetők a Kárpátia Együttes egyik sorát - "Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat" - írták a munkásmozgalmi panteon falára.

Münnich Iván ugyanakkor azt mondta, hogy ez a szöveg, vagy az ezt éneklő együttes nem motiválhatta a tettet.

Egyetlen atrocitásra sem lehet magyarázat egy ilyen mondat. Ezt a szöveget szlogennek, motívumnak használták a sír megrongálói - mondta.

A kutató úgy vélekedett, hogy a békés együttéléshez szükség volna ahhoz, hogy az emberek "belső világukban, kultúrájukban" elhelyezzék a társadalmat megosztó történelmi eseményeket.

Lehet, hogy a kommunista múlttal kapcsolatban ezt már csak az idő oldja meg - tette hozzá.
TGM: kádárista ország

Tamás Gáspár Miklós filozófus szerint Kádár János sírjának meggyalázása csupán egyik példája annak, hogy miként tesznek tönkre baloldali emlékműveket, szobrokat egy szerinte kádárista országban.

A filozófus szerint a "jelenkori magyarság legismertebb szimbóluma" sírjának meggyalázása politikai ügy.

A mai magyar jobboldal továbbra is csak antikommunistaként tudja magát meghatározni. Ez így van 1919 óta, függetlenül attól, hogy van-e kommunizmus, vannak-e kommunisták - vélekedett.

Tamás Gáspár Miklós hozzátette: a jobboldalnak mindenképpen "elő kell kaparnia" - szimbolikusan vagy sem - ezeket a holttesteket, hogy föl tudja mutatni magának, és így értelme legyen a létének.

Kádár János a magyar nép számára az 1989 előtti idők konszolidációját, nagyobb létbiztonságát jeleníti meg a bizonytalan jelennel szemben. A paradoxon, hogy ezért azok is tisztelik, akik jobboldaliak - mondta.

A statisztikai adatok szerint a Fidesz 32 százalékkal vezet az MSZP előtt, a lakosság 70 százaléka pedig Kádár Jánost tartja a 20. század legnagyobb magyar államférfijának. Vagyis a Fidesz-szavazók fele így vélekedik - tette hozzá a filozófus.

Tamás Gáspár Miklós szerint az ügyben semmi különös nincs, mert Magyarországon minden baloldali szimbólumot meggyaláznak és összetörnek.

Egy kádárista országban a baloldali szimbólumok masszív meggyalázása folyik - vélekedett.

Elvitték a koponyát

Kádár János sírjából több csont és az egykori főtitkár koponyája is eltűnt - állapították meg a SOTE Igazságügyi Orvostani Intézetének munkatársai.

A sírból eltűnt az MSZMP egykori vezetője feleségének hamvait tartalmazó urna is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, bár a Brent továbbra is 100 dollár felett jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×