Infostart.hu
eur:
387.87
usd:
329.32
bux:
0
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás

Fideszes nyilatkozat az emberi jogok mellett

Brüsszelben politikai nyilatkozatot írt alá az Európa számára fontos értékekről Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetője és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője elmondta: a két politikus egyebek mellet elkötelezte magát az emberi és a polgári szabadságjogok tiszteletben tartása, a közös uniós energia- és bevándorlási politika, valamint a kommunizmus és a fasizmus elutasítása mellett.

Szijjártó Péter úgy vélte: a szerződés megkötése az első lépés Magyarország szavahihetőségének helyreállítása felé.

Nyakó István, a szocialista párt szóvivője úgy fogalmazott: a közös nyilatkozatot azért kellett aláírnia Orbán Viktornak, hogy később ne tagadhassa meg az abban foglalt értékeket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×