Infostart.hu
eur:
365.24
usd:
314.64
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Megremeg-e Sólyom keze?

A köztársasági elnöknek legkésőbb ma kell döntenie a pénzügyi törvények aláírásáról, amelyeket július 10-én fogadott el az Országgyűlés.

Az államfő aláírása szükséges minden jogszabály kihirdetéséhez. Az eljárási szabályok szerint, ha a parlament a jogszabály sürgős kihirdetését kéri, Sólyom Lászlónak, miután a jogszabályok szövege megérkezett hivatalába, öt nap áll rendelkezésére, hogy megvizsgálja, az elfogadott törvények megfelelnek-e az alkotmányos előírásoknak.

Az államfőhöz múlt szerdán juttatták el az Országgyűlésből az Új egyensúly program törvényeit.

A jogszabályban rögzített idő elteltével a köztársasági elnök vagy rendelkezik a törvény kihirdetéséről, vagy, amennyiben alkotmányos aggályai vannak, előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól.

A köztársasági elnök politikai vétóval is élhet, ebben az esetben az Országgyűlésnek küldi vissza a törvényt újragondolásra. Ilyen eszközt súlyos kifogás esetében alkalmazhat az államfő, Sólyom László ezt eddig kétszer tette meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 1. 04:30
2026. szeptember 1. 04:00
×
×