Infostart.hu
eur:
365.52
usd:
321.05
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Nem lesznek miniszterhelyettesek

Megállapodott az öt parlamenti párt képviselője a kormányalakításhoz szükséges alkotmánymódosításban.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója elmondta: valamennyi párt elfogadta, hogy a mindenkori kormány szabadon dönthet a minisztériumok számáról és a tárcák, a miniszterek, és a közigazgatási szervezetek elnevezéséről.

Hozzátette: az ellenzék ugyanakkor nem járult hozzá, hogy alkotmányban rögzítsék a miniszterhelyettesi tisztség létrehozását, ezért a kormányoldal úgy döntött, hogy a miniszter mellett egy államtitkári poszt lesz a következő ciklusban, az egyes szakterületeket pedig szakmai államtitkárok irányítják majd.

A Fidesz kérésére a kétharmados törvényekről szóló egyeztetések csak a kormányprogram vitája után folytatódnak, ezt a kormányoldal tudomásul vette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

Gyengül a forint: euró 366, a dollár 322 forint felett is járt. A magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is veszít értékéből. Közben jelentősen erősödik a dollár, amely az euróval szemben július vége óta nem látott szintre jutott, miután Michael Barr, a Fed egyik vezető tisztségviselője újabb, októberi kamatemelés lehetőségéről beszélt az erősödő inflációs nyomás miatt. A piac már 70 százalékos eséllyel áraz egy újabb amerikai kamatemelést, miközben a kötvénypiacon is rendkívül nagy mozgás alakult ki: a tízéves hozam a megadott adatok szerint 1,70 százalékponttal emelkedett, és 2007 júliusa óta nem látott szintre került.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×