Infostart.hu
eur:
361.62
usd:
315.36
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Kocsibeálló és kávéház a megújuló Vigadóban

Jövő nyárra megújul a Budai Vigadó az I. kerületi Corvin téren. A műemléki épület belső felújítása után ismét megnyitnák az épület egykori kávéházát - mondta az InfoRádiónak Borbáth Erika, az épületet kezelő Magyar Művelődési Intézet igazgatója.

Borbáth Erika közölte: tavasszal indult el a Budai Vigadó rekonstrukciója, amely a terveik szerint 2007 júliusára fejeződik be.

Az első szakaszban a külső homlokzatot újítják meg, az eredeti terveknek megfelelően, így visszakerülnek a szobrok az épület főhomlokzatára, és visszaépítik azt a kocsibeállót, amely szintén az épület tartozéka volt.

Bízom benne, hogy a felújított épület a díszkivilágítással emeli majd a kerület értékét - hangsúlyozta a Magyar Művelődési Intézet igazgatója.

A külső felújítás során út- és járdalezárásokra kell számítaniuk a környéken lakóknak, és mintegy 30 méterrel odébb kellett helyezni a buszmegállót.

Kávéház és információs pont

Borbáth Erika hozzátette, hogy már az épület belső felújítására is elkészítették a pályázatukat.

A szakember szerint erre azért is szükség lenne, mert az épületben két intézmény, a Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza működik, és a belső felújítás jelentősen javítaná ezek működési feltételeit.

A művelődési intézet igazgatója hozzáfűzte: közszolgáltatóként is jelen szeretnének lenni a kerület életében, a belső felújítás után újra megnyitnák a kávéházat, ezen kívül kulturális-információs pontot akarnak működtetni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×