Infostart.hu
eur:
360.2
usd:
310.13
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Kérdőre vonta a magyar belügyminiszter szlovák kollégáját

A rendőrök kérdés nélkül igazoltatták és állították elő azt a szekszárdi történelemtanárt, aki a hétvégén mesélni akart a csoport többi tagjának Pozsonyban, a Szent Márton Dóm előtt - mondta a tanár kollégája az InfoRádióban. Közben a magyar belügyminiszter magyarázatot kért szlovák kollégájától.

Andorka Gábor, a szekszárdi Dr. Kelemen Endre Egészségügyi Szakközépiskola történelemtanára közölte: a pozsonyi útra az iskola tanárai és volt diákjai utaztak, mindegyikük fizetett az útért.

A barátom az ötödik-hatodik mondatig jutott el, amikor a turisztikai felügyelő (valójában a szlovák idegenvezetők szövetségének elnöke) és a rendőr megérkezett, és a tevékenység abbahagyására szólította fel, valamint hogy szálljon be a rendőrautóba - tette hozzá Andorka Gábor, aki kollégájával tartott.

A történelemtanár kiemelte: kollégája nem kért pénzt azért, hogy átadja tudását.

A rendőrök sem tudták

A szekszárdi tanár cáfolta a szlovák idegenvezetők szövetségének elnökének azt az állítását, hogy a rendőri intézkedés előtt átnyújtott volna egy magyar nyelvű tájékoztatót a vonatkozó jogszabályról, és csak azután hívott rendőrt, hogy ők ezt kinevették.

"Hozzánk előbb ért oda a rendőr, a kapitányságon pedig nem is igazán tudták, miért vittek be minket, a turisztikai felügyelő a rendőrséget diktálta le azt a bizonyos 39. paragrafust.

Mi főként azt nehezményeztük, hogy figyelmeztetés nélkül, egy civil utasítására, rámutatás alapján korlátozták a személyi szabadságukat" - hangsúlyozta Andorka Gábor.

Lamperth is tájékozódott

A magyar belügyminiszter a nyolc ország belügyminisztereit tömörítő Salzburg Fórum pozsonyi tanácskozásának szünetében találkozót kért a szlovák belügyminisztertől, és megkérdezte, volt-e jogi alapja a pozsonyi intézkedéseknek.

Õ azt mondta, hogy ebben az ügyben a rendőrségnek nem kellett vizsgálnia az intézkedés jogalapját, mert az önkormányzati ellenőr kérte a rendőröktől az intézkedést - jelentette ki Lamperth Mónika az InfoRádióban.

A szlovák belügyminiszter ezen kívül még azt közölte: a vizsgálat elindult, de még nem értek a végére, így többet nem tud mondani; de egyszersmind megígérte, hogy a szlovák rendőrség minden megtesz annak érdekében, hogy a hasonló túlkapások ne ismétlődjenek meg - tette hozzá Lamperth Mónika.

A szekszárdi csoport nem tervez, sem jogi, sem másmilyen lépéseket az atrocitás miatt. Elmondásuk szerint akkora médiavisszhangja volt az esetnek, hogy arról mindenki itthon, és külföldön is tudomást szerezhetett.

Lehet, hogy nem is volt jogalap

A TA3 szlovák hírtelevízióban hétfőn az hangzott el, hogy nem volt jogi alapja a rendőrségi fellépésnek, mert a pozsonyi önkormányzat egy ügyészi rendelkezés nyomán már két éve hatálytalanította azt a jogszabályt, amelyre a rendőrök hivatkoztak.

Az idegenvezetést korábban szabályozó rendelet kimondta, hogy az idegenvezetésnek olyan tevékenység minősül, amelyet utazási irodák felkérésére, térítés fejében végeznek az idegenvezetői vizsgával rendelkező személyek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Akár előre hozott választásokat is eredményezhet Németországban, ha nem módosítják az úgynevezett polgári juttatás (Bürgergeld) rendszerét. A növekvő szociális kiadások ugyanis már szinte fenntarthatatlan módon terhelik meg a német költségvetést. A CDU/CSU–SPD kormánykoalíció támogatottsága soha nem látott mélységben, már csak 34 százalékon áll, miközben az AfD közel a 30 százalékhoz.

Magyar Péter „kívül akar maradni a lengyel belpolitikai vitákon”

A kétoldalú, ezen belül a gazdasági kapcsolatokról, Magyarország orosz gáztól való függetlenedésének támogatásáról, a kelet-közép-európai régió biztonságáról és a régiós együttműködési formák elmélyítéséről tárgyalt Magyar Péter miniszterelnök szerdán Karol Nawrocki lengyel elnökkel – tájékoztatta Marcin Przydacz, az államfői hivatal vezetője a Polsat News internetes híroldalt.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Felpattantak a tőzsdék, beindultak a tech papírok az Nvidia jelentése előtt

Felpattantak a tőzsdék, beindultak a tech papírok az Nvidia jelentése előtt

Ma reggel esést láttunk az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is gyengébb hangulatban indult a nap, a déli órákra azonban megérkezett egy kisebb felpattanás, majd délutánra egyre nagyobb emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdéken is jó a hangulat, különösen az elmúlt napokban gyengélkedő technológiai részvényeket veszik a befektetők. Piacmozgató események szempontjából az iráni eseményekre, illetve az esti piaczárást követően az Nvidia gyorsjelentésére ajánlott ma különösen figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×