eur:
393.95
usd:
365.03
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Brutális gyilkosság Sződligeten - az áldozatot feldarabolták

Brutálisan meggyilkoltak, majd feldaraboltak egy idős asszonyt Sződligeten. Az ügynek három gyanúsítottja van, akik közül az egyik beismerő vallomást is tett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tavaly októberben indított nyomozást a 63 éves budapesti asszony eltűnése miatt, akiről rokonai csak annyit tudta: vidékre utazott üzleti ügyben.

Bár a rokonok szöveges üzeneteket kaptak az idős hölgy mobiltelefonjáról, ez inkább gyanújukat növelte, mivel rokonuk nem tudta, hogyan kell sms-t küldeni. Ráadásul az üzenetek szövege sem vallott rá - mondta Mikula Andor alezredes, a nyomozócsoport vezetője.

Az idős hölgy lakásában is olyan dolgokat tapasztaltak, ami nem vallott életvitelére. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy valaki azt a benyomást akarta kelteni, hogy a 63 éves nyugdíjas még életben van.

A nyomok Sződligetre vezettek

A nyomozók végül az idős asszony kapcsolatrendszerét vizsgálva jutottak el egy sződligeti férfihez, aki egy nagyszabású vállalkozás beindítása miatt került kapcsolatba az asszonnyal, aki pénzügyi tanácsadással egészítette ki nyugdíját.

A nyomozók három embert gyanúsítanak emberöléssel. Az egyik gyanúsított már beismerő vallomást is tett és megmutatta a nyomozóknak, hogy hol rejtették el az idős nő feldarabolt holtestét.

A rendőrség azt feltételezi, hogy valós vagy vélt anyagi követeléseik miatt ölhették meg a nőt, de a részletek pontosítása még hátra van - tette hozzá Mikula Andor.

Az ügyben a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja le.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×