Infostart.hu
eur:
362.47
usd:
315.47
bux:
153294.93
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Orbán Viktor magát is javasolhatja frakcióvezetőnek

A Fidesz vezetése nem akarja, hogy Mikola István lemondjon a Fejér megyei listán elnyert parlamenti mandátumáról - mondta az InfoRádióban a párt kommunikációs vezetője.

Korábban az Index internetes portál azt írta: Mikola István, a Fidesz volt kormányfő-helyettes jelöltje a rá nehezedő külső és belső politikai nyomás miatt lemond a megszerzett képviselői mandátumáról.

A Fidesz kommunikációs vezetője megismételte: nem használtak a párt kampányának a volt egészségügyi miniszter egyes kijelentései, de nem lesz bűnbakkeresés a választási vereség után.

Mikola István nem kívánta kommentálni az Index értesülését.

Deutsch-Für Tamás hangsúlyozta, eddig sem kerestek bűnbakot, ezután sem fognak.

A Fidesz ezért egyetlen képviselőjével szemben sem fogalmazza meg azt az igényt, hogy lemondjon mandátumáról. Mint mondta: ezen nem is gondolkodik senki.

A politikus arról még nem tudott beszámolni, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt önálló frakciót alakít-e a parlamentben.

Közölte: erről a szerdai elnökségi ülésen és a csütörtöki frakcióértekezleten döntenek majd.

Orbán Viktor esetleges frakcióvezetőségével kapcsolatban elmondta: az alapszabálynak megfelelően, "ha a közös bölcsesség azt a megoldást választja", akkor országos listavezetőként a pártelnöknek saját magára kell javaslatot tennie.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×