Infostart.hu
eur:
365.38
usd:
321.27
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Életveszélyessé vált az egyetem

A tartógerendákon megjelent repedések miatt le kellett zárni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem egy éve átadott marosvásárhelyi épületének az auláját.

Egy évvel az átadása után, statikai gondok merültek fel a Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem marosvásárhelyi épületében. Az egyetem vezetése arra kényszerült, hogy lezárja az impozáns épület auláját, mert annak tartógerendáin vékony repedések jelentek meg.

Hollanda Dénes dékán az Új Magyar Szó napilapnak elmondta, egy mikrorepedést már az épület átadásakor felfedeztek az egyik tartógerendán, március közepén pedig újabb repedés jelent meg.

Az egyetem vezetője hozzátette: pánikra nincsen ok, de elrendelte az aula lezárását, mert több mint ezer diák biztonságáért felel, és nem lehet tudni, hogy egy esetleges földrengés milyen következményekkel járna.

A dékán a lapnak elmondta, az épület megszilárdításának a költségeit annak kell állnia, aki a hibáért felelős. A felelősséget pedig szakértői vizsgálat alapján állapítják meg.

Az épület építője kijelentette, a szakemberek egyetértenek abban, hogy a tartószerkezethez előre gyártott gerendák nincsenek megfelelően megvasalva. A kivitelező ezért a tervezőt hibáztatja. Mint elmondta, Romániában szigorúbb előírásokhoz kell igazodniuk az építőknek, mint Magyarországon, ebből adódhat a probléma.

A tervezést egy magyarországi és egy romániai cég közösen végezte. A szakemberek jelenleg azt vizsgálják, hogyan lehet megszilárdítani az épületet. Addig is azonban alátámasztják a megrepedt betongerendát. A marosvásárhelyi Campus felépítését a magyar állam finanszírozta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×